Belföld

Kisajátította a mentők megállóhelyét egy budapesti autós

Nem sok társasház tart fent vészhelyzeti parkolóhelyet az oda érkező mentőknek vagy tűzoltóknak, nem úgy mint az a budai társasház, ahol felfestés és tábla is figyelmezteti az autósokat erre, de hiába — panaszolta az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Mint írják: először a múlt hónapban, majd vasárnap érkezett rohamkocsi egy idős beteghez, ám a parkolás mindkét alkalommal nehézkes volt

A ház alatt egy szolárium működik, ezért a barnulni vágyók használják előszeretettel a fenntartott helyet, ahol így fizetniük sem kell a parkolásért. A jelenet mindennapos, hisz az üzlet tulajdonosa sajátjának tekinti a felvonulási területet, ahol maga is rendszeresen parkol. Bajtársaink egyéb megoldás híján ezúttal is az úton kényszerültek megállni, ellehetetlenítve ezzel szabályosan parkoló autók kihajtását. Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk

— fogalmazott az OMSZ.

Frissítünk!

A mentőszolgálat egy későbbi Facebook-bejegyzésben azt írta: „Az autós elnézést kért bajtársainktól a történtekért, sőt a szolárium is azonnal intézkedett. A vendégeket ezután már belépés előtt figyelmeztetik az ablakokra és a pultra elhelyezett táblák, hogy ne álljanak a felvonulási területre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik