Belföld

Sziget helyett börtön vár a két holland dílerre

Akár életfogytiglant is kaphatnak. Fellebbeztek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a két holland férfi letartóztatását. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett drogkereskedelemmel gyanúsítják őket.

Mint korábban megírtuk, augusztus 6-án a Sziget Fesztiválon növényi törmelékként, sodort cigarettaként marihuánát, illetve
MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek, nagy mennyiségű kábítószert tartottak az értékmegőrzőben és sátrukban. 500 példányban nyomtatott árlistát is készítettek.

A gyanúsítottakat a biztonsági szolgálat munkatársai buktatták le.  A szakértők véleménye szerint a náluk lévő kábítószer mennyisége biztos meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény – bizonyítottság esetén – akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A gyanúsítottak csak a Sziget Fesztiválra jöttek, magyarországi lakóhelyük, személyes kapcsolatuk, kötöttségük nincs, ezért volt feltehető, hogy jelenlétük a büntetőeljárás idejére csak  kényszerintézkedéssel biztosítható. A védők bűnügyi felügyelet elrendelését és óvadék megállapítását kérték, amit a bíróság elutasított.

A 21 éves gyanúsítottak Hollandiában legális megélhetéssel és rendezett családi kapcsolatokkal rendelkeznek, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra nem lehet következtetni, hogy a gyanúsítottak kábítószer-kereskedelemből élnének, ezért a bíróság a bűnismétlés veszélyét – az ügyészi indítványtól eltérően – nem látta megállapíthatónak. A végzés nem végleges, a letartóztatás elrendelése ellen a gyanúsítottak és védőik, a bűnismétlés veszélyének megállapításáért az ügyész fellebbezést jelentettek be.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik