Az Ormánságban láttam, hogy irreálisan sokat kérnek el azoktól, akik a faluból a városba akarnak eljutni bevásárolni. 15 ezer forintba kerül egy fuvar, miközben a benzinköltség háromezer forint körül mozog. Ez már nevezhető uzsorának, még akkor is, ha a sofőr fáradságát is beleszámítjuk,
mondja Béres Tibor, a kirekesztett csoportok támogatásával, roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány programfelelőse. Az uzsoráról a legtöbb embernek a pénzbeli uzsora jut eszébe, vagyis amikor valaki aránytalan kamatra ad kölcsön, kihasználva a másik ember szorult helyzetét. Béres szerint a rendőri intézkedések elérték, hogy ez az „1.0-ás uzsora” valamelyest háttérbe szoruljon, és felváltsa az “uzsora 2.0”, ami már nem pénzbeli, hanem természetbeni szolgáltatásokra épül.
Ezt a jelenséget eltorzított reciprocitásnak nevezik, ami akkor áll fenn, ha az egyik fél kiszolgáltatottsága miatt az egészséges kölcsönösség eltorzul, és irreálisan sokat kell fizetni egy szolgáltatásért. „Magyarországon jó dolguk van az uzsorásoknak, hiszen kiveszőben van a társadalmi szolidaritás, és hiányoznak azok a szociális intézmények, amelyek ezt pótolni tudnák. Minden mélyszegény és kiszolgáltatott faluban lehet találkozni a természetbeni uzsorával. Ennek az élelmiszer-uzsora mellett az egyik leggyakoribb formája a be nem jelentett, túlárazott, üzletszerűen végzett falusi sofőrszolgáltatás” – mondja Béres.
A benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számolnak
Körbekérdeztünk más, hátrányos helyzetű térségekben működő civil szervezeteknél is, találkoztak-e már hasonló jelenséggel. Kiderült, hogy az ilyen, uzsora jellegű kocsikáztatás nem csak az Ormánságban fordul elő.
„Mindezt a szükség és a szegénység hozza magával, hiszen ami kell, annak felbecsülhetetlen ára van” – mondja az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője, Tóth Ákos. A túlárazott fuvarozással a fesztiválozók is szembesülnek, amikor ezer forint helyett négyezret fizetnek ki a taxiért, a falvakban ugyanez a helyzet, „csak sokkal keservesebb és kiszolgáltatottabb körülmények között”. Tóth látott már olyat, hogy egy autó igen drágán, 5-8 ezer forintért vitt el valakit a városba, miközben a benzin csak 700 forintba került volna.
„A benzinköltség háromszorosával számolhatunk, persze, ha többen is össze tudják szervezni az utat, akkor ez többfelé oszlik” – mondja L. Ritók Nóra, a Hajdú-Bihar megyében működő, szegénységben élőkkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője. „Ha valakinek van egy autója a faluban, és ilyen szolgáltatást nyújt a többieknek, azzal megélhetést adó jövedelemre tesz szert.”
Fuvarozó uzsorás nélkül meg sem lehet szervezni az életet
Többen a bevásárláshoz veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mivel sok faluban nem működik bolt, helyben pedig egyáltalán nem, vagy csak többszörös áron juthatnának alapvető élelmiszerekhez. Máskor krízishelyzet miatt van rá szükség, „sok faluban nincs gyógyszertár, se orvos, így ha a gyerekre rátör a lázgörcs, akkor egy anyukának nincs sok más választása” – mondja Tóth Ákos.
Erről a fuvaroztatásról is mindenki tud a falvakban, de ahol a szolgáltatások hiányosak, ott már nem lehet megszervezni az életet ezek nélkül, ezért mindenki elnézi. Ameddig valaki ezt nem viszi túlzásba, addig nincs gondja belőle
– mondja L. Ritók Nóra. A baj tehát az, hogy nincs nagyon más alternatíva: egy néhány száz fős faluba, ami még távol is esik a fő közlekedési útvonalaktól, nem éri meg több buszjáratot bevezetni. Ahhoz, hogy például egy Hajdú-Bihar megyei, szegénységben élő, kisgyerekes nő eljusson Debrecenbe egy felülvizsgálatra, többször át kell szállnia, és a csatlakozásokra is sokat kell várnia, gyerekkel ezt sokan nem vállalják be.
A falugondnoki szolgálat működik, de oda fel kell iratkozni, hogy tervezhető legyen, gyakran nem tudnak az egyéni kérésekhez igazodni, várni kell egymásra, ezért inkább fizetnek egy fuvart. L. Ritók szerint „az is általános gond, hogy a legtöbben keveset utaznak, és nem tudnak tájékozódni egy nagyobb városban. Volt, akinek lépésről lépésre leírtuk az útvonaltervet a debreceni kórházig, de végül mégsem vállalta be, mert félt, hogy eltéved. Az, hogy valaki az ajtóig viszi őket, biztonságérzetet nyújt, és inkább többet fizetnek, de így utaznak”.
Hamar átalakul pénzbeli uzsorává
Mindez nem jelenti azt, hogy a természetbeni uzsora haszonélvezői gazdag emberek lennének. „Ők is közülük érkeznek, nem egy hatalmas Mercit kell elképzelni egy kigyúrt férfival, nekik gyakran épp csak egy picivel van több” – mondja Tóth Ákos.
L. Ritók szerint is „régi autókkal fuvaroznak, amik gyorsan cserélődnek, pontosan tudják, hogyan lehet az átírási költségeket elkerülni, vannak kiskapuk a kötelező biztosításra, és az autók javítását is ők végzik”. Ez a fajta üzlet könnyen átcsap pénzbeli uzsorává: akiknek a hónap vége felé már nincs pénzük bejutni a városba, később fizetnek, de akkor kamatostul. Mire megkapják a családi pótlékot, már nem is 5-8, hanem 12 ezer forintba kerül egy fuvar.
A természetbeni uzsorát sokkal nehezebb tetten érni, mint a pénzbeli uzsorát. Először is, nehezen bizonyítható, hogy az a két fél, aki egy kocsiban utazik, üzleti kapcsolatban áll. Ráadásul, mint minden más uzsoránál, a károsultak hamar elkezdenek ragaszkodni azokhoz, akik kihasználják őket. Úgy gondolkoznak, ha a rendőrök tudomást szereznének ezekről a tevékenységekről, és megszüntetnék őket, akkor még ezektől a megoldásoktól is elesnének.
Azt is nehéz pontosan megmondani, honnan kezdve számít egy ilyen tevékenység uzsorának. Belefér-e az őszinte segítség kategóriájába, hogy kocsikopás miatt még egy ezrest rádobnak, vagy ha felszámítják a sofőr kieső munkaidejét? „Ha neki van egyedül kocsija a faluban, nem lehet elvárni, hogy mindenkit ingyen furikázzon. De ha már valaki 15 ezer forintot kér egy kisebb útért, azt már érezni lehet, hogy túlzás” – mondja Béres.
Szerszám- és csokimikulás-uzsora
A természetbeni uzsorának vannak más fajtái is. Tóth Ákos például sokszor találkozik szerszámuzsorával is, ezekért a tárgyakért nemcsak pénzzel fizethetnek, hanem akár dióval vagy pálinkával is. Ez a tranzakció az úgynevezett bartel, ami már régóta létezik, azonban nehéz pontosan meghúzni, hogy hol végződik a bartel és hol kezdődik az uzsora. Mivel nincs minden házban áram, mosógép vagy épp mosószer, így a mosás is egy olyan szolgáltatás, amiért, ha a gyerek épp karácsonyi ünnepségre megy, simán kifizetnek kétezer forintot.
A tárgyi és a pénzbeli uzsora összeforrását a gyógyszerüzlet is jól szemlélteti. Van olyan falu, ahol az uzsorások készleten tartanak túlárazott gyógyszereket, amiket szintén lehet hitelre is vásárolni. Tóth találkozott olyan esettel, amikor egy 14 éves kislányt eladtak prostituáltnak egy darab lázcsillapítóért, mert addig görgették maguk előtt a néhány ezres adósságot, hogy végül nem tudták kifizetni.
Az is az uzsora egyik formája, amikor a boltos száz forintért vesz át két kiló gombát, miközben a városban a piacon ezer forintot kap kilója után. Ugyanúgy uzsorának érzi azt is, ahogy a tortákat árusítják. „Az egyik alkalommal a néhány ezer forintos csokitortát kínálgatták az egyik családnál, ahol az egyik gyereknek születésnapja volt. A kislány belenyúlt, akkor pedig már meg is kellett venni az édességet, nyolcezer forintért. Húsvétkor, karácsonykor pedig a gyerek előtt mutogatják a legolcsóbb csokimikulást, szintén emelt áron, amiből lehet hitelre is vásárolni.”
Tóth ismer olyan falusi polgármestert, aki szintén kivette a részét ebből a tisztességtelen cserekereskedelemből. „Minden család gyereklétszámtól függően kapott gyümölcsfacsemetéket egy civil szervezettől, darabonként 800-1500 forintos értékben. A polgármester pedig felvásárolta, minden öt fáért adott öt kiló krumplit, ami 600-1200 forintot ért. Ahol éhség és szegénység van, ott persze odaadják ezeket, mert a gyereknek aznap akarnak enni adni. A polgármesternek lett egy halom gyümölcsfája, amit a közmunkások ültettek el, az ebből készült pálinkát pedig eladta a faluban. Aki nem hajlandó az ő földjét művelni, azt nem is veszi fel közmunkára.”
A pénzügyi tudatosság is hiányzik
Sokat segíthetne a helyzeten, ha elterjednének a szociális boltok és szerszámkölcsönzők, ahol a rászorulók megfizethető áron jutnának ezekhez a termékekhez. (Ilyen szerszámkölcsönző működik például Bátonyterenyén is).
Ráadásul L. Ritók szerint a legnagyobb baj a kevés jövedelem mellett, hogy a pénzügyi tudatosság is hiányzik, így egy váratlan kiadást, legyen az gyerekgyógyszer vagy útiköltség, nem tudnak finanszírozni. Az alapítvány működtet adósságkezelő programot is, próbálja a tervezett, felelős pénzbeosztás irányába elmozdítani az általuk elért családokat.
Így kötötték be Toldon a kártyás mérőórákat is, amit megelőlegeztek, de vissza kellett fizetni, hogy másoknak is segíthessenek vele. Ma már legalizálták az áramfogyasztást, és úgy látja, a közösség is felelősebben gondolkodik. Dolgoznak a családokkal a behajtócéges tartozások visszafizetésén is. „Ha sikerül pontos szabályokat kialakítani a közösségben, és ehhez következetesen ragaszkodni, akkor talán egy szociális bolt is beindítható lesz majd a faluban.”
Kiemelt kép: Abcúg
