Belföld

Feleannyiba sem került a dél-koreai vizes vb, mint a két évvel ezelőtti budapesti

Alig múlt el olyan hónap a 2017-es budapesti vizes vb előtt, hogy ne emelkedett volna a projekt költsége – sőt, sok hónappal a versenyek után is derültek ki újabb és újabb árnövelő tényezők. Sőt mi több, a rendező cég, a Bp2017 Kft. egy évvel a vb után, tavaly is működött (pedig az eredeti tervek nem erről szóltak), és termelt is úgy körülbelül 900 millió forintos veszteséget, hogy 2,6 milliárdos támogatás még segítette is a működését.

Hivatalos, lezárt számítás nem áll a nyilvánosság rendelkezésére arról, összevissza mennyibe is került a budapesti vizes vb, az eddigi becslések alsó hangon is 108 milliárd forintra teszik a cechet, de van 130 milliárdos becslés is.

Ehhez képest a múlt héten véget ért dél-koreai vizes vb kijött 54 milliárd forintból (pedig a költségek ott is emelkedtek) – írja a 444.hu.

A budapesti versenynél jelentős tétel volt, hogy új uszoda épült, 43 milliárd forintból. Kvangdzsuban a meglévő infrastruktúrára alapoztak, illetve ideiglenes helyszíneket alakítottak ki, hogy leszorítsák a költségeket, és ne maradjon a nyakukon kihasználatlan épület a vébé után.

A központi helyszín a négy évvel ezelőtti Universiadéra épült vizes központ volt, amelyet csak át kellett alakítani, több mint háromszorosára kellett bővíteni a lelátót, amit egy hozzátoldott lelátóval oldottak meg – érdemes megnézni a képeket is.

A többi helyszín mind ideiglenes lett. Budapesten, a Margit-szigeten volt már bejáratott vízilabdahelyszín, Dél-Koreában nem, ezért egy focistadionban állítottak fel két, elbontható medencét. Aminek pedig a rendezvény után már meg is van a helye: átszállítják a jövő évi tokiói olimpia helyszínére. Nem úgy a budapesti, a Városligetben megrendezett szinkronúszó-versenyre kialakított medencéknek: azokat még mindig nem tudta eladni a szervező cég.

Az is látványos különbség, hogy a két évvel ezelőtti magyarországi vébén a sportolókat, sportvezetőket, edzőket hotelekben szállásolták el, addig Dél-Koreában felhúztak 25 épületet 1600 szobával, ott laktak a versenyzők, edzők, sportvezetők, aztán a rendezvény után a lakásokat értékesíteni fogják a dél-koreaiak.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik