Belföld

Európa nem győz szélerőműveket építeni, nálunk három éve be van tiltva

Európa 4,9 gigawattnyi (GW) új szélenergia-termelőkapacitást telepített 2019 első felében — írta meg a WindEurope jelentése alapján a Napi.hu.

Mint írják: a magyarországi, lassan egy évtizede nulla potenciálnövekedést produkáló, összesen 329 MW szeles kapacitáshoz mérten ez akkor is óriási termelési kapacitásbővülés, ha figyelembe vesszük, hogy a 2,9 GW szárazföldi növekmény 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábban mért emelkedésnél. A WindEurope által összeállított szárazföldi toplistát Franciaország vezeti 523 MW új szélenergia-kapacitással.

Magyarországon 2006-ban egyetlen alkalommal osztottak szélkapacitást. Az akkor kiadott 330 MW-ra szóló építési engedélyt ugyan az akkori Energiahivatal is jóváhagyta, de a hálózati rendszerirányító Mavir is csak belépőnek szánta, a második lépcsőt jelentő, újabb 410 MW nem jutott el a megvalósíthatóságig.

A 2010 óta regnáló kormányzat előbb jegelte, majd 2016 szeptemberében jogszabályilag is megtiltotta újabb szélerőművek létesítését. 

Ugyan e tiltást nem merték szó szerint beleírni a rendeletbe, de az a kitétel, hogy a beépítésre szánt területektől legalább 12 ezer méter távolságot kell tartani az efféle infrastruktúráknak. Hozzáteszik: a közel három éve hozott jogszabályban plusz biztosítékként olyan kitétel is szerepelt, hogy ha a szélerőmű „csökkenti a honvédelmi és katonai képességet” akkor azonnal elutasítják a telepítési engedélyt. Ha pedig valahogy mégis sikerül az engedély megszerzése, akkor csakis a már 2016-ban is elavult technológiának számító, legfeljebb 2 MW teljesítményű és maximum 100 méteres magasságba telepíthető szélerőmű.

Kiemelt kép: Mohssen Assanimoghaddam/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik