Belföld

Ezeken a településeken folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mukics Dániel közölte, hogy Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken is szükségessé vált a beavatkozás. Emlékeztetett: az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés.

A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat.

Számos olyan területen is irtották a vérszívókat, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat – tette hozzá Mukics Dániel.

Megjegyezte, hogy az Európai Unió területén belül előreláthatólag 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását. Ugyanakkor a katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek – ismertette.

Arról is beszámolt, hogy a települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az OKF honlapján is nyomon követhető, hogy mikor és hol lesz szúnyogirtás.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik