Belföld

Kibelezéssel fenyegette, négy napon keresztül ütötte-verte élettársát egy kiskunhalasi férfi a gyerekük előtt

Magánlaksértés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy 35 éves helyi férfi ellen, mert tavaly ősztől rendszeresen verte az élettársát a gyerekük előtt, a férfi apósa sérelmére magánlaksértést is elkövetett.

A 35 éves férfi rendszeresen fogyasztott kábító hatású anyagokat, ami miatt agresszívvá vált és többször is brutálisan megverte a párját a 14 éves fiuk előtt. Felpofozta, ököllel orrba vágta, de előfordult olyan is, hogy négy napon keresztül folyamatosan verte, testszerte ütlegelte, a hajánál fogva a földre rántotta az élettársát, majd a földön fekvő nőt ököllel is ütötte.

A többnapos verésnek a megriadt gyermek vetett véget úgy, hogy értesítette a rendőrséget. A rendszeres verések miatt az asszony 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, ami miatt kérte a vádlott megbüntetését.

Két hónappal később, november 22-én hajnalban a férfi ismét bántalmazta az élettársát, aki emiatt rendőri segítséget kért, majd a gyermekkel együtt az édesapja kiskunhalasi házába költözött. Az agresszív férfi azonban ide is követte őket, bement a házba, ahol indulatosan, agresszíven viselkedett. Az élettárs apja többször is felszólította a férfit, hogy távozzon, de a férfi csak akkor ment el, amikor apósa szólt a rendőrségnek. Az após kérte a férfi megbüntetését magánlaksértés miatt.

A következő hónapban az asszony néhány napra hazaköltözött a gyerekkel az élettársához, azonban az agresszív férfi egy riasztófegyverrel hadonászni kezdett, azt az élettársára fogta. Amikor a zajra felébredő gyermek anyja védelmére kelt, a férfi közölte vele, hogy kapcsolja le a villanyt, mert nem szeretné, ha látná, ahogyan kibelezi az édesanyját.

A férfi a cselekményeivel a gyermeke erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette, a gyermekre traumatizáló hatással volt. A járási ügyészség a szabadlábon védekező férfit magánlaksértésen kívül kiskorú veszélyeztetésével és kapcsolati erőszakkal is vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt kép: Illusztráció/Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik