Belföld

100 feletti tempóval ütötte el a fiatalokat a ceglédi gázoló

Nagyon nagy sebességgel haladt az egyik belvárosi úton, a Kossuth Ferenc utcán az a BMW-s, aki az egyik útkereszteződésben elütött két fiatalt húsvét előestéjén (a lány szörnyethalt, barátja súlyos sérüléseket szenvedett) – derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeknek részleteit az elgázolt fiatalok szülei megismerhettek, s részleteiről beszámoltak a 24.hu-nak.

A 22 éves gázoló a körforgalomtól gyorsított, az ütközés helye onnan 350 méterre van. Információnk szerint az igazságügyi szakértői jelentés szerint ezen a szakaszon hozzávetőleg 125 kilométer per órás átlagsebességgel száguldott a sofőr. Az ütközés előtt rövid idővel 150 kilométer per órával mehetett az autó, a szülők által megismert dokumentum szerint ekkor taposott a fékre a sofőr, de mivel közel volt az úton áthaladókhoz, így sem tudott 100 kilométer per óra alatti sebességre lelassulni az ütközésig.

Úgy tudjuk, háromfajta becslés született, mindhárom 100 feletti tempóra tette a sebességet. Vagyis a belvárosi úton, szombaton este, a megengedett sebesség legalább kétszeresével gázolhatta el a két fiatalt a BMW-s, de volt, hogy a sebességhatár háromszorosával is száguldott azon az útszakaszon.

A szakértői vélemény szerint sértetti közrehatás nem állapítható meg

– nyilatkozta lapunknak Borbély Zoltán ügyvéd, aki az elgázolt lány szüleit, illetve a sérült fiút képviseli. Olyan mértékű ugyanis a sebességtúllépés, hogy az már egyértelműen megtévesztőnek minősül.

A dokumentumok arra is kitérnek, hogy a rendőrök megnézték más kamerák felvételét is aznap estéről.

A balesettől durván 2 kilométerre, szintén belterületen fekvő dzsúdócsarnok közelében is a megengedettnél jóval gyorsabban, 120 km/h feletti tempóban közlekedett a gázoló.

Az ilyen száguldozás nem volt szokatlan Cegléden, a lakosok már egy évvel korábban már hivatalosan is jelezték a balesetveszélyes és a pihenést zavaró, a rendőrséggel párhuzamos utcában évek óta zajló esti száguldozást a rendőrkapitánynak és a polgármesternek.

A gázolót a múlt héten – az igazságügyi szakértői jelentésben is foglaltak alapján – a rendőrség meggyanúsította halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt.

Megkerestük a rendőrséget, ha válaszolnak, azzal cikkünket kiegészítjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik