Belföld

Bankkártyás perselyt állítottak fel egy budapesti templomban

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – közölte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya.

Mint írták, a „hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként” tudomásuk szerint elsőként a jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált.

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Hozzátették, a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

Hozzátette, a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu, ugyanis a rendalapító, Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik