Belföld

Neonáci múltja miatt kihátrált a DK, a Momentum és a Párbeszéd az ózdi polgármester mögül

Mégsem támogatja a teljes körű ellenzéki összefogást a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Ózdon – írta a párt közleményében. A párt már korábban több ellenzéki párttal együtt beállt a Jobbik színeiben nyert Janiczak Dávid mögé, ám most meggondolták magukat.

Azt írták:

A Demokratikus Koalíció közismerten arra törekszik, hogy valamennyi településen egyetlen ellenzéki kihívója legyen a Fidesznek. Így történt és így történik ez Ózdon is. Janiczak Dávid hivatalban lévő polgármester mögé széleskörű összefogás szerveződött az Ózdiakért és Ózdért Egyesület égisze alatt. A Demokratikus Koalíció az elnöksége döntése alapján mégsem tudja nevét adni a polgármester jelöléséhez széleskörben köztudott korábbi neonáci megnyilvánulásai miatt. Bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése.

A Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy szervezetének tagjai, támogatói nem vehetnek részt Janiczak Dávid polgármester jelölésében, megválasztásának támogatásában.

Frissítünk!

A Mérce szombat délután arról írt, hogy nem csak a DK akadályozta Ózdon a teljeskörű ellenzéki összefogást: a Momentum és a Párbeszéd eleve nem is ment bele Janiczak támogatásába. A Momentum alelnöke, Donáth Anna elmondta, számára a vörös vonal a rasszista és szexista kijelentéseknél húzódik, Janiczak esetében ráadásul súlyosbító tényezőnek találja, hogy évekkel ezelőtti kijelentéseiért nem kért még bocsánatot.

Kiemelt kép: Janiczak Dávidot, a Jobbik jelöltjét viszik a vállukon a párt szimpatizánsai, miután megnyerte a megismételt polgármester-választást Ózdon 2014. november 9-én. A városban az október 12-i polgármester-választást azért kellett megismételni, mert az eredményt a Debreceni Ítélőtábla megsemmisítette. (MTI / Vajda János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik