Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk
– számolt be egy nő az Indexnek az őt ért atrocitásról. A Balaton Soundon dolgozó fiatal nő a fesztivál ideje alatt a közeli gyerektáborban lakott, ott tűnt fel a kukkoló középkorú férfi.
A férfit többen is látták, ahogy a vizes blokk környékén, illetve többen beszámoltak arról is, hogy őket is hasonló módon videózta a férfi. A kukkoló ugyan többször lebukott, de minden egyes alkalommal teljes lelki nyugalommal, ráérősen sétálva hagyta el a helyszínt.
A férfit hárman is feljelentették, a rendőrök pedig gyorsan cselekedtek, és civil ruhás nyomozók egy újabb lebukás után elkapták a férfit, akiről kiderült, hogy szintén a fesztiválon dolgozott, mégpedig villanyszerelőként.
Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán