Belföld

Még mindig rejtély, mi történhetett az eltűnt maglódi vállalkozóval

Lassan beleőrülök, hogy nincs hír Gyuláról

– mondta a Blikknek a Maglódról eltűnt vállalkozó, Pintér Gyula testvére. A nő úgy fogalmazott, sosem gondolta, amikor másoktól hallotta, hogy a bizonytalanságnál nincs pokolibb, és annál még a biztos rossz is egy fokkal elfogadhatóbb, de ez valóban így van.

A nyomozás elején még kaptam némi információmorzsákat a nyomozóktól, de mostanában már egyetlen szót sem mondanak nekem. Az eszemmel megértem, hogy a nyomozásra való tekintettel teljes hírzárlat van, de egy hozzátartozónak ez elviselhetetlen

– tette hozzá a nő, aki úgy érzi, elég erős ahhoz, hogy szembenézzen azzal, hogy már nem él a testvére, azt azonban már egyre nehezebben bírja elviselni, hogy a rendőrségtől semmiféle információt nem kap.

A testvér szerint egyetlen olyan mozzanata sincs a férfi elmúlt ötven évének, ami gyanús lehetne.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pintér Gyula kutyájával együtt tűnt el, az állatot azonban május 15-én, öt nappal eltűnése után megtalálták Szlovákiában. A férfi luxusautókat újított fel, saját terepjáróját pedig egy nappal eltűnése után valaki visszavitte a háza elé.

Az üggyel összefüggésben a rendőrség őrizetbe vett egy férfit.

Sajnos, túl sokat én sem tudok erről az emberről. A testvérem néha annyit említett, hogy biciklivel átjött hozzá, mert szerette nézni a szép kocsikat. Gyula, ahogy mindenkivel, vele is udvarias, kedves és segítőkész volt, elképzelni sem tudom, mi oka lett volna bántani. Annyira jó ember volt, hogy azt elmondani sem tudom. Az üzletben számára a legfontosabb a korrektség volt, és ha valaki ezt nem tartotta be, akkor a hatóságokhoz fordult

– mondta Pintér Gyula testvére.

A rendőrség személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik