Nemrég a hódmezővásárhelyi Fidesz egyenesen Lázár Jánost kérte fel az indulásra az önkormányzati választáson. Lázár gondolkodási időt kért, ami most telt le.
Ezt onnan tudjuk, hogy egy hosszú levelet tett ki a saját oldalára, amelyben leírja, hogy
És hogy jöjjön új ember a város élére. A teljes levél így néz ki:
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a helyi Fidesz-szervezet hosszú évek után ismét engem jelölt polgármesternek az önkormányzati választásokra. Ahogy Havasi Katalin fogalmazott, a jelölés egyszerre volt meglepő és érthető.
Volt hát min gondolkodnom az elmúlt napokban.
Hódmezővásárhelyen valóban változásra van szükség. Egy teljes, ötéves cikluson keresztül biztosan nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy mostanában mennek, pontosabban: nem mennek. Hiszen még a polgármester úr hívei sem tagadják, hogy a város ma egy helyben topog. Nincsenek új nagyprojektek, nem épül semmi, ami pedig folyamatban van vagy épp átadásra kerül, annak az építése már jóval korábban elkezdődött.
Hódmezővásárhely mára lefagyott.
Mindannyiunk érdeke, hogy ez a helyzet megváltozzon és sokunk felelőssége, hogy tegyünk is ezért. Sokunké, akik a vezetői voltunk, vagyunk ennek a településnek, akiknek a szavára odafigyelnek az emberek.
Nekem is van dolgom azzal, hogy Hódmezővásárhelyt újraindítsuk, és a város visszatérjen ahhoz a fejlődéshez, ami Almási polgármester úr halálával megszakadt.
Sokat tanultam és talán sokat is tudok erről a városról.
1995-ben – majdnem negyedszázaddal ezelőtt – még a legendás Rapcsák András polgármester úr hívott a városházára, mellette jártam ki a helyi politika iskoláját, a halála után pedig egy rendkívül megosztott és fölzaklatott városban nekem, a pályakezdő politikusnak kellett békét teremtenem és beindítanom a fejlődést.
A pályám egyik legfontosabb eredménye, hogy ez sikerült: Vásárhely – sok hasonló méretű, sőt nálánál nagyobb települést lehagyva – tudott fejlődni, méghozzá töretlenül, önkormányzati és kormányzati ciklusokon átívelően.
Én magam négy miniszterelnök alatt voltam polgármester, ebből hárman a politika ellenkező oldaláról jöttek. Hódmezővásárhely tehát éppúgy „ellenzéki városnak” számított, mint ma, a fejlődése mégsem tört meg.
Munkatársaimmal, illetve – a város érdekét a politikai viták elé helyező – szövetséges és ellenzéki politikustársaimmal beleadtunk apait-anyait, sokat és talán nem is rosszul dolgoztunk.
Jó érzés, hogy még a politikai ellenfeleim is elismerik: polgármesterségem idején fejlődött a város és eredményesen lobbiztam azért, hogy a pályázati pénzeket megszerezzük, a jövőnk szempontjából fontos infrastrukturális vagy más beruházásokat elindítsuk.
Hiszek tehát abban, hogy polgármesterként most ismét a város hasznára tudnék lenni. Ráadásul a polgármesterségem óta eltelt időben sokat tanultam: nemcsak önmagamról, hanem a nagy szervezetek vezetéséről, irányításáról és a közösségek hatékony képviseletéről is. És amint már utaltam rá, sokat tanultam a kompromisszumok fontosságáról és az együttműködés erejéről.
Azt hiszem, e tapasztalatok birtokában most még jobb vezetője tudnék lenni a városnak, mint korábban.
Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért.
Pedig az elmúlt időszak közvélemény – kutatásai azt mutatják, hogy komoly esélyem volna a jelenlegi polgármester legyőzésére. Paradox módon nem a vereségtől tartok tehát, hanem a győzelemtől. Attól a hatástól, amit ez a győzelmem ma a város közéletére gyakorolna.
Mint köztudott, Márki-Zay Péter engem tett meg fő ellenfelének, sajnos még a polgármesteri munkából is Lázár-ellenes kampányt csinál.
Ez pedig két következménnyel is járt. Az egyik, hogy Vásárhely talán nyert magának egy országszerte híres – mostanában inkább: hírhedt – ellenzéki politikust, de elveszítette polgármesterét. Márpedig a vezető nélkül maradt város csak sodródni tud és végül zátonyra fut.
A másik következmény pedig az, hogy kettészakadt a város. Ha a következő önkormányzati választást most megint Márki-Zay Péter és Lázár János küzdelmévé egyszerűsítjük le, akkor a város egyik része mindenképpen vesztesnek fogja magát érezni, akármi lesz is az eredmény.
A vásárhelyi polgárháború kirobbantásával a jelenlegi polgármester akarva-akaratlan azt érte el, hogy ma két politikus van, aki biztosan nem tudja egyesíteni a várost. Az egyik én vagyok, a másik pedig ő: Márki-Zay Péter.
Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni.
Természetesen nincs illúzióm afelől, hogy Márki-Zay Péter – az én hátralépésem után is –folytatni fogja a csatározást. Tudom, hogy összeesküvés-elméleteket fog szőni erről az egyszerű és világosan megindokolt döntésről is, és előre megbélyegez majd minden olyan vásárhelyi polgárt, aki a kihívója lehet.
Mára megértettem ugyanis, hogy ő nem egy-egy célért csatázik, hanem a csatározásért magáért. Az ő programja a folyamatos „békeharc”, a szeretet nevében osztogatott atyai és polgármesteri pofonok.
Hiszek azonban abban, hogy ebben a játszmában nem szabad felvenni a kesztyűt. Nem lehet pusztán az a célunk, hogy a másik veszítsen: azt kell szem előtt tartanunk, hogy végre Vásárhely nyerjen.
Éppen ezért új jelöltre és új csapatra van szükség a város vezetésében.
Olyan polgármesterre, aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években.
Őszig még van elég idő ahhoz, hogy a polgármesteri feladatra jelentkezzen egy ilyen városegyesítő nő vagy férfi, egy új jelölt.
Ehhez a következő hetekben, hónapokban arra van szükség, hogy Vásárhely különböző szekértáborai újra szóba álljanak és szót értsenek egymással. Párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre.
Hiszek benne, hogy a jelölési folyamat végéig meg fogjuk találni azt, aki vissza tudja hozni a város elveszett nyugalmát.
Akárki lesz is az, aki új fejezetet kezd a város történetében, az én munkámra és támogatásomra számíthat. Makacsul ragaszkodom ugyanis ahhoz, hogy előbb vagyunk vásárhelyiek, mint kormánypártiak vagy ellenzékiek.
Kerüljön tehát új ember Vásárhely élére, nyissunk új fejezetet a város történetében!
