Belföld

12 éves gyilkossági ügy zárulhat le

A nagykanizsai férfit letartóztatták. A genetikai vizsgálat hozott áttörést.

2007. december 8-án Nagykanizsán egy idős férfi holttestét találták meg rokonai. Az áldozaton bántalmazás nyomai voltak, az igazságügyi orvosszakértő szerint is megölték a férfit.

A tettes személyére vonatkozó bizonyítékokat akkor nem tudtak felkutatni, az eljárást 2010-ben felfüggesztették, de nyolc év után a nyomozók az aktát újból elővették. Kitartásuk eredményre vezetett.

Az eljárásba bevont genetikai szakértő véleménye alapján elfogtak egy korábban már a nyomozók látóterébe került, kihallgatott férfit. A 2007-es szemle adatainak újraértékelésekor és a beszerzett friss bizonyíték alapján a rendőrök már gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetéskor 31, most 43 éves nagykanizsai N. Lászlót.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatására, amit az ügyészség indítványára a bíróság július 3-án elrendelt. (police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik