Belföld

Orbán: Sokat elárul, hogy egy hétgyermekes német családanya a jelölt

Az elmúlt években súlyos hibák történtek az Európai Unióban (EU), és ezeket mind ki kell javítani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek, miután kiderült, hogy Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére. A kormányfő azt mondta, hogy a gazdaságpolitikával, a migrációs politikával és a nemzeteknek megadott tisztelettel egyaránt voltak gondok, ezért bőven van feladat, de most az esélyek a problémák megoldására sokkal jobbak, mint korábban voltak.

Orbán Viktor kiemelte, hogy véleménykülönbségek továbbra is vannak, ezért a jövőben harcok lesznek. Azt mondta, hogy fontos győzelmet arattak, de a nemzetközi politikában mindig új viták jönnek elő. Viszont most már erőnk is van, hogy érvényt szerezzünk az akaratunknak – tette hozzá.

A miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a közép-európai térség, a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) szerepe a mostani eseményektől függetlenül is kiemelt. Ez a szövetség sikertörténetnek számít. Bár vannak más országok is, amelyek együttműködnek egymással, de egyikük sem annyira szolidáris a partnereivel, mint jelenleg a V4-ek tagjai – mondta.

Nagy volt a tét, arról kellett dönteni, hogy a következő években az európai intézmények élén kik állnak majd, és magyar szempontból olyan emberek kerülnek-e pozícióba, akik tisztelik Magyarországot és ismerik Közép-Európa történelmét, illetve akik értik a keresztény kultúra fontosságát

–  mondta Orbán a Híradónak.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére felmerült a neve két olyan politikusnak (Timmermans, Weber) akik Magyarország szempontjából több mint rosszak lett volna, hiszen ők korábban már bizonyságát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot, a magyarokat. Az ő megválasztásukat sikerült megakadályozni, helyettük egy hétgyermekes német családanyát jelöltek – emelte ki Ursula von der Leyenre utalva. Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában – vélekedett Orbán Viktor.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik