Belföld

Maffiaháború: 23 év után megvan a felbujtó

A rendőrség lezárta a fogathajtó elleni 1996-os merénylet vizsgálatát, egy újabb – a '90-es évek leszámolásait érintő – nyomozás iratait adta át az ügyészségnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) július 1-jén megküldte a Fővárosi Főügyészségnek az L. Csaba sérelmére elkövetett emberölési kísérlet felbujtójára vonatkozó nyomozás anyagát – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

A férfit 1996. november 13-án az ügetőn érte több lövés, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság tavaly T. Györgyöt és testvéreit: T. Józsefet és T. Jánost, valamint B. Lászlót jogerős szabadságvesztésre ítélte az ügyben.

A bűncselekmény hátterét, a felbujtót a mostani nyomozásban sikerült felderíteni és bizonyítani.

A hajtó annak a P. Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a Budapest III. kerületi Ladik utcában öltek meg, P. Tamás megbízásából.

A KR NNI nyomozásának adatai szerint az L. Csaba sérelmére elkövetett bűncselekmény mögött is P. Tamás állt, mint felbujtó.

portik(210x140).jpg (Array)
Gyanúsítottként hallgatták ki Portikot az ügetői lövöldözés ügyében
A Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlettel gyanúsították meg.

A hajtó ellen elkövetett merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő leszámolásos bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása volt, amelyek közül az elmúlt időben több eljárást már átadtak az ügyészségnek. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg a T. Pál sérelmére 1996. november 21-én elkövetett emberölési kísérlet felderítése ügyében nyomoz.

Kisbandi kitálalt a maffialeszámolásokról
Szerinte nem volt semmiféle bandaháború, minden leszámolás mögött Portik Tamás állt.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik