Ma az előkészületi üléssel megkezdődött Miskolci Törvényszéken annak a mezőcsáti férfinak, aki kis híján komoly tragédiát okozott azért, mert dobta a szeretője.
A férfi már hosszú ideje szerelmes volt egy férjes asszonyba, aki nyolc évig a szeretője volt. Két évvel ezelőtt „megszöktette” családjától az asszonyt, és Emődre költöztek, ahová a nő magával vitte 3 éves fiúgyermekét is.
A férfi felhívta az asszony férjét, és a családtagokkal beszélve, azzal fenyegette őket, hogy levágja a fejüket, amikor alszanak és rájuk gyújtja a házat. A megfenyegetett család komolyan vette a fenyegetést, és a ház teraszára bekészítettek tetőleceket és hat vödör vizet. Az esti órákban a házaspár, a gyermekeik és az unokák is a házban voltak, összesen tizenheten.
Mindannyian a konyhában beszélgettek, italoztak, és várták, hogy a férfi beváltja-e a fenyegetőzéseit. A férfi az éjszakai órákban meg is érkezett az ingatlannal szomszédos utcába, az autóban még elfogyasztott 1 liter pálinkát, majd magához vett egy általa készített pet-palackot, amibe motorbenzint töltött.
A megtámadt férfi felkapott egy tetőlécet, majd azzal kezdte ütni a férfit, közben pedig segítségért kiabált a testvérének, az kiszaladt, de a férfi őrá is rátámadt a macsétával. Ekkor a kiérkező testvér szintén felvett egy tetőlécet és szintén ütni kezdte a férfit. A 65 éves férfi elmenekült, de a sérülései és az ittassága miatt az autója közelében összeesett, a kiérkező rendőrök itt találtak rá.
Az asszony fiai 8 napon belül gyógyuló, míg a támadó orrcsonttöréssel, arckoponya-csonttöréssel járó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyújtogató tagadta a bűncselekmény elkövetését és megtagadta a vallomást a csütörtöki előkészítő ülés során. Nem mondott le a tárgyalás jogáról, ezért a bíró tárgyalásra tűzte az ügyet. A következő tárgyalás szeptember 19-én lesz majd. Az előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlettel, rongálással és más bűncselekményekkel vádolt férfi azt mondta, hogy ekkor szeretne vallomást tenni majd.