Az Országos Bírósági Hivatal elnöke válthatja a heteken belül távozó Stumpf István alkotmánybírót a kormányzati tervek szerint – értesült a hvg.hu több forrásból is. A tervvel azonban van egy apró hiba: Handó Tünde ellenáll a felfelé buktatásnak.
Stumpf István alkotmánybírói megbízatása július 13-án jár le, ezért viszonylag gyorsan kellene meggyőzniük az erre hivatottaknak Handó Tündét. Ezzel a lépéssel egy csapásra nyugalmat teremthetne a kormányzat a bíróságokon, ami azért lenne szerencsés, mert az OBH-elnök konfliktusai egyre számosabbak.
Handó Tündét 2012. január elsejétől választották meg kilenc évre az OBH elnökévé, és a jelenlegi szabályok szerint nem újraválasztható. Az elmúlt hónapok vitái nyomán pedig olyan mértékben tépázódott meg a tekintélye a bíróságokon, hogy a hvg.hu forrásai szerint semmi esélye sincs annak, hogy ő bíróként folytassa a pályáját, ahogy azt korábban elképzelte.
A Handót elvben ellenőrző Országos Bírói Tanács az OBH-elnök menesztését is kezdeményezte – bár ezt leszavazta a parlament –, miután a testület az utóbbi egy évben összesen nyolc alkalommal jelezte aggályait, ám Handó figyelmen kívül hagyta a törvényességi észrevételeket.
Handónak amúgy már lehetséges utódjáról is beszélnek, őt az OBH elnöki posztján a Miskolci Törvényszék elnöke, Répássy Árpád követheti. A korábbi igazságügyi államtitkár testvére Handónál kevésbé megosztó személyiség, miközben a lojalitása sem megkérdőjelezhető. Szakmai önéletrajzában például célként azt fogalmazta meg, hogy ő az OBT tagjaként az OBH elnöke döntéseinek kíván megfelelni.
Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán