Megerőszakolták és majdnem megölték, válaszul körbefutja a világot

16 kilométer futás 230 országban: erre vállalkozott Claire McFarlane, a nem mindennapi teljesítmény pedig nem csak a sportról szól. A projekt középpontjában a nemi erőszak elleni harc áll, az apropó pedig a valóság: júliusban lesz húsz éve, hogy Párizsban brutálisan megverték és megerőszakolták a dél-afrikai nőt, aki a hétvégén Budapesten fut majd.
Korábban a témában:

Claire McFarlane negyven éve, Dél-Afrikában született, 15 éves korában Ausztráliába, 19 évesen pedig Párizsba költözött. A művészeti egyetemen tervezgette jövőjét, majd eljött 1999. július 18., és az élete hirtelen megváltozott.

Aznap hajnali háromkor egy ismeretlen férfi megtámadta az utcán, megerőszakolta és úgy megverte, hogy csoda, hogy életben maradt.

Az egyetemi tandíj nem volt olcsó mulatság akkoriban sem, így Claire kénytelen volt dolgozni a tanulmányai mellett, egy bárban talált magának munkát, onnan indult haza azon az éjszakán is. Csakhogy a bár bejárata és a taxi közötti százméteres szakaszon keresztezte útját támadója, akinél lőfegyver és kés is volt.

Claire próbált ellenállni, amíg csak bírt, ám a férfinek végül sikerült őt földre vinnie. Előbb fojtogatni kezdte, majd megfenyegette, hogy lelövi, miközben a késsel különböző sebeket ejtett rajta. Az ekkor 21 éves lány tovább harcolt, azonban egy idő után belátta, hogy ha így folytatja, a férfi nem fogja életben hagyni.

Ekkor azt találta ki, megpróbálja elhitetni támadójával, hogy gyógyíthatatlan beteg, aminek következtében az év végéig biztosan meghal. Az erőszakoló eleinte nem hitt neki, ám ez Claire-t nem tántorította el: tovább beszélt hozzá. A mai napig vallja, hogy ennek az ötletnek köszönheti az életét.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Miután támadója végül élve hagyta, majd elmenekült a helyszínről, a fiatal lány meztelenül, összeverve feküdt a párizsi utcán. Tudta, hogy jelentenie kell a támadást, hiszen olyan sérüléseket szenvedett, hogy nem mehet haza, mintha mi sem történt volna. A kórházban öt órán át várakozott, míg egy orvos ellátta.

Még egy ideig Párizsban maradt, hogy segítse a rendőrségi nyomozást, majd 2000-ben visszatért Ausztráliába, hogy újrakezdje az életét.

Kilenc évvel később, 2009 júniusában a francia rendőrség megkereste azzal, hogy valószínűleg elkapták a támadóját. Ekkor egy hat éven át tartó jogi eljárás vette kezdetét. Támadóját ugyan tizenkét év börtönre ítélték, de három év után feltételesen szabadlábra helyezték. Azaz Claire még Párizsban volt, amikor a férfi, aki megerőszakolta, újra szabadon járt-kelt.

A jogi procedúra nehézségei és a vele szemben tanúsított hatósági bánásmód, az állandó áldozathibáztatás következtében úgy döntött, nem tarthatja magában, ami vele történt. Egy ilyen trauma után rendkívül nehéz kiállni a nyilvánosság elé, de 16 évvel a támadás után Claire rászánta magát, hogy megossza a történetét másokkal.

A médiához fordult, a róla szóló cikkek és videók bejárták az egész világot, a kommunikáció pedig egyáltalán nem volt egyoldalú: rengetegen írtak neki, hogy megosszák vele, ami velük történt. Az üzenetküldők között akadtak férfiak és nők egyaránt, sőt, gyerekek is, a legfiatalabb mindössze 9 éves volt.

A legtöbben közülük életükben először beszéltek arról bárkinek, hogy milyen borzalmakon mentek keresztül.

Ekkoriban még mindig tartott az elhúzódó jogi eljárás, az olvasott történetek így arra sarkallták, hogy tennie kell valamit, amivel akárcsak egy parányi változást képes elérni a szexuális erőszakhoz való viszonyulásban. Claire hitt abban, hogy egy probléma megoldása úgy lehet a leginkább sikeres, ha nem egy teljesen új szemszögből közelíti meg, így jött az ötlet, hogy a sport segítségével hozzon létre párbeszédet. A futás a gyógyulásában is komoly szerepet játszott, ráadásul tudta, hogy ha komoly távok teljesítéséről van szó, az emberek felfigyelnek majd rá, beszélni kezdenek róla.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Így vette kezdetét a Footsteps To Inspire projekt 2016. július 18-án, a vele történt erőszak 17. évfordulóján. Claire tervei szerint a világ összes országában lefut 16 kilométert, szerdán érkezett Budapestre, Magyarország a 49. a sorban. Az utolsó állomás Franciaország lesz, ha minden a szándékai szerint alakul, 2024-ben fut majd Párizsban, azon a napon, amikor 25 éve a francia fővárosban megerőszakolták.

Hogy kinek beszélt először a vele történt borzalmakról? Nem a családjának vagy a barátainak, hanem az ügyvédjének. Keresnie kellett ugyanis valakit, aki képviseli az ügyét, viszont mivel a támadó börtönbe kerülésével járó folyamat költségei – több mint 40 ezer dollár – őt terhelték, mindenképp olyan embert szeretett volna találni, aki mellett biztonságban érzi magát.

Az ügyvédnő éppen ilyen esetekre specializálódott, de így is elsírta magát, amikor Claire történetét hallotta. Meglepődött azon, hogy Claire a támadás során képes volt egy kitalált történettel előállni, noha szerinte nem véletlen, hogy elég bátorsága volt ahhoz, hogy megtegye. Mivel Johannesburgban nőtt fel, ami a világ egyik legveszélyesebb városa, felkészült arra, hogy erőszakkal találkozhat. Már gyerekként is a tudatában volt, hogyan kell viselkednie, ha bármi baj történik vele, így szerinte ez az emlék hozzájárult ahhoz, hogy nem fagyott le teljesen a támadáskor.

Ehhez még hozzájött, hogy az ausztráliai iskolájában egykoriban egy teljes hetet szenteltek annak, hogy a gyerekeknek különböző önvédelmi technikákat tanítsanak meg. A tanárnő ekkor hangoztatta, hogy vannak esetek, amikor ki kell lépni abból a szerepből, hogy valaki a támadás tárgyát képezi: meg kell próbálni az emberi mivoltát előtérbe helyezni.

Az erőszak közben ez a mondat jutott eszébe, így ugyan ott motoszkált benne a félelem, hogy mi lesz, ha a támadó nem hisz neki, mégis úgy érezte, hogy valamelyest képes volt visszanyerni az erejét.

Ma már egyáltalán nem látom negatív dolognak, ami történt. Nem tudok változtatni rajta, kész, megtörtént

– mondja Claire. Lehetne szomorú nap mint nap amiatt, hogy milyen életet szalasztott el, vagy érezhetne minden nap el nem múló fájdalmat, de ezzel nem tenne mást, csak hatalmat adna a támadója kezébe.

Természetesen az elmúlt húsz évben voltak könnyebb és nehezebb periódusai, az egyik legsötétebb időszakként maradt meg benne, amikor vissza kellett mennie a párizsi bíróságra, és megtudta, hogy támadóját időközben szabadlábra helyezték. Ekkor egy barátja mindenhová elkísérte a városban, mert félt, akármelyik utcába fordult is be.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ez volt az utolsó alkalom, hogy ott járt, a félelem pedig azóta sem oszlott el benne teljesen. Ráadásul a francia jog nem tette volna lehetővé, hogy hivatalosan is megtudja, támadóját már kiengedték a börtönből – csak nem hivatalos úton szerzett róla tudomást.

Soha ne történjen meg

– mondja arra, mi történne, ha egyszer szembe jönne vele az utcán az erőszakoló. Ugyan támadóját úgy kapták el, hogy éppen egy újabb bűncselekményt követett el, Claire reméli, azóta megváltozott és „civilizált állampolgár” vált belőle.

A húsz évvel ezelőtt történtek természetesen a magánéletére is nagy hatást gyakoroltak és gyakorolnak a mai napig. Tíz éve nem érzett magával szemben túlzottan sok tiszteletet, emlékszik vissza, rengeteg rossz döntést hozott, és a szexuális életét is sokáig beárnyékolták a Párizsban történtek. A hatás nem múlt el, ma is érzi, néha jobban, néha kevésbé. Az utóbbi időben azonban már egészségesebb kapcsolatai vannak, képes lett kilépni olyan helyzetekből, amikről érzi, hogy nem szolgálnak előnyére. Volt egy „előtte” és van egy „most”: a fordulópont nagyjából öt éve lehetett, azaz tizenöt év kellett hozzá, de mint mondja, ha akarjuk, ha nem, a gyógyulás egy hosszú út.

Az első 16 kilométert szülőhazájában, Dél-Afrikában futotta le, azóta pedig a világ szinte minden táján megfordult már, hogy nőkkel és férfiakkal beszélgessen az erőszak különböző formáiról. Rengeteg hátborzongató történetet osztottak meg vele eddigi utazása során, a gyerekekkel történtek érintik meg a leginkább, ezek miatt már többször megfordult a fejében, hogy abbahagyja, mert elbizonytalanodott, hogy meg tud-e birkózni ennyi borzalommal.

Az egyik legsokkolóbb történetet El Salvadorban hallotta: éppen ott járta idején erőszakolt meg egy 9 éves kislányt az apja. A közép-amerikai országban országban illegális az abortusz, sőt egy vetélés miatt is rács mögé kerülhet egy nő. A kislánnyal ez történt: börtönbe csukták, miközben apja szabadlábon maradt.

A következő állomás Guatemala volt, ahol 9-13 éves lányoknak tartott előadást, ami után bárki odamehetett hozzá elmesélni a saját történetét. Bőven voltak jelentkezők, így végighallgatta, hogy többeket közülük saját apja, anyjuk élettársa vagy éppen testvérük erőszakolt meg.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A különböző történetek hallatán még inkább megerősödött Claire-ben, hogy a nemi erőszak egyáltalán nem csak női probléma, hiszen nagy számban érint férfiakat, illetve különböző marginalizált helyzetű csoportokat is. Az LGBT-közösségekben például sokszor előfordul az úgynevezett „nevelő célú nemi erőszak”, ez történt azzal a fiatal transz lánnyal is, aki egy olyan országban élt, ahol nem volt lehetőség arra, hogy átoperáltassa magát.

Megerőszakolását a közeli hozzátartozói szervezték meg, aminek következtében terhes lett, majd hozzá kellett mennie ahhoz a férfihoz, aki ezt tette vele.

Az ilyen eseteket hallva nem meglepő, hogy Claire-t olykor rémálmok gyötrik, de ő ezeket inkább intő jelnek fogja fel, amik hatására kicsit lassítania kell. Amikor belekezdett a projektbe, tudta, hogy a hallottakat nem kezelheti úgy, mintha azok a saját történetei lennének, hiszen a súlyuk alatt megszakadhatna.

Ahogy Budapesten sétáltam hajnali kettőkor, nem éreztem úgy, hogy veszélyben lenne az életem. Vannak olyan országok, ahol ezt nemhogy egy nő, de egy férfi sem tehetné meg

– mondja.

Mit tehetünk azért, hogy a szexuális erőszak ne számítson többé tabutémának? Claire azt tanácsolja, ha bármikor ilyen történetet hallunk, biztosítsuk elmesélőjét arról, hogy elhisszük, ami vele történt, ne próbáljuk megkérdőjelezni a hitelességét. Minden társadalomnak abba kellene hagynia az áldozatok hibáztatását, az áldozatoknak pedig azt tanácsolja, kérjenek segítséget, nem muszáj a családnak elmondaniuk, ami történt, sőt jobb lehet, ha szakemberek segítségére bízzák magukat.

A tapasztalatok azt mutatják, az emberek szeretnének beszélni, csak nem tudják, hogyan tegyék mindezt. Claire pedig minden lefutott kilométerrel igyekszik közelebb hozni a választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.