Belföld

Olyan bioüzemanyag-nagyhatalom leszünk, hogy a fal adja a másikat

Magyarországon és a visegrádi régióban is jelentős a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén, olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat – írta a Magyar Nemzet.

Mindezek alapját egy küszöbönálló, a napokban a kormány elé kerülő jogszabályi változás adhatja, amelynek eredményeként a következő évtizedben megemelkedhet a motorüzemanyagokba kevert bio-etanol, illetve biodízel aránya – írta a lap.

Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke szerint ha ez megtörténik, azzal Magyarország csak nyerhet: a lépés növelheti az ország megújulóenergia-felhasználását, új munkahelyeket teremthet, javíthatja az üvegházhatású gázkibocsátás és a külkereskedelmi mérleg eredményét, valamint az agrárium helyzetét is.

Magyarország a harmadik helyet foglalja el az egy főre jutó bioetanol-előállításban az Egyesült Államok és Brazília mögött, vagyis az iparágban világszinten is vezető szerepet ért el, ám ez nem tükröződik a felhasználásban: az itthon előállított bio-üzemanyagok előnyeit a környező országok használják ki, így mondhatni, hogy az E10-es üzemanyag bevezetésével Magyarország egy már régóta időszerű lépést tenne energiaforrásai zöldítésének irányába – írta a Magyar Nemzet.

A Magyar Bioüzemanyag-szövetség két, etanolt gyártó tagja évente összesen mintegy 2,4 millió tonna takarmánykukoricát használ fel, az E10 motorbenzin bevezetése a V4-es régióban további 1,2 millió tonna takarmánykukoricára jelentene keresletet régiós szinten.

(MTI)

Kiemelt kép: Fotó: MTI / Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik