Belföld

A főügyészség szerint ölni akart a másfél éves kislánnyal és apjával végző gyújtogató

Kevesli a fellebbviteli főügyészség annak a férfinak a büntetését, aki rágyújtotta a házat egy alvó édesapára és annak három gyermekére 2017 júliusában. A főügyészség szerint az életfogytiglanra ítélt elkövető bosszúból meg akarta ölni az apát és a gyerekeit is, ezért fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. A két ember halálát okozó gyújtogató akár negyven évet is kaphat.

A férfi a gyermekeit egyedül nevelő édesapával élt egy házban, ám külön lakrészben. A két férfi gyakran veszekedett, a fiatalember többször is azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja gyújtani a házat.

Ez történt július 17-én éjjel is, amikor férfi ittasan hazament és énekelni, kiabálni kezdett. Az apa rászólt, hogy ne hangoskodjon, mert felkelnek a gyerekek. A férfinek ez nem tetszett, és ismét a ház felgyújtásával fenyegette meg az édesapát.

A fiú távozott, majd hajnali egy órakor tért vissza a házhoz. Amikor látta, hogy mindenki alszik, akkor meggyújtott egy pólót, majd a szőnyegre dobta. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett. A szobákon nem voltak ajtók, ezért a tűz gyorsan elterjedt a házban. A férfi tudva arról, hogy az apa és három kiskorú gyermeke a szobában alszik, az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.

A füstre a házban tartózkodó egyik gyermek ébredt fel, aki felkeltette apját és testvéreit is. A két nagyobb gyermek az apjuk segítségével még kimenekült. Ezt követően az édesapa visszament a másfél éves kislányért is, de a lakásban lévő gázpalack felrobbant. A nagy hő és a tűz következtében az édesapa és a kislánya is meghalt.

A törvényszék a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte márciusban, azzal, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbezett a döntés ellen. Álláspontjuk szerint az elkövető célzatosan az apa és a gyermekek célzatos elpusztítására törekedett, hogy elégtételt vegyen a megaláztatásokért, eltérően a törvényszék álláspontjától, miszerint a férfi nem kívánta, de belenyugodott abba, hogy az egész család életét veszítheti azon az éjszakán.

A fellebbviteli főügyészség szerint az elkövető aljas indokból, orvul támadott az alvó apára és gyermekeire, szándéka szerint a menekülés esélyétől is meg akarta fosztani őket. Ezért azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az öt minősítő körülmény folytán is súlyosabban büntetendő emberölés e miatt a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi lehetőségét – amely 40 évig terjedhet –  a 25 évnél lényegesen későbbi időpontban állapítsa meg. Az elkövető és védője felmentésért fellebbezett. A másodfokú eljárásban a Debreceni Ítélőtábla hoz majd ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik