Belföld

Kilépett az LMP-ből a korábbi budapesti elnök

Kilépek az LMP-ből

– jelentette be Facebookon Moldován László, a párt korábbi fővárosi elnöke, aki az EP-választás után távozott pozíciójából.

„1-2 hónap múlva lesz 10 éve, hogy beléptem. Előtte sohasem voltam párttag, de mindig is érdekelt a politika. Illúziónak tartottam, hogy meg lehet valósítani, amivel Schiffer behúzott, de ha meg sem próbáljuk, nincs erkölcsi alapunk arra, hogy folyamatosan azt hajtogassuk, így nem jó, úgy nem jó” – kezdi posztját Moldován, majd döntését magyarázza:

Az EP-választás eredménye alapján elbuktunk. Ugyanott tartunk, mint 10 éve, Gyurcsány vagy Orbán, a fideszes és a DK-s + szocialista pártelit uralja a politikát. Még a remény is meghalt, mert megpróbáltuk és kudarcot vallottunk

– majd azzal folytatja, hogy „Orbán dúlása megakadályozza az árnyalt gondolkodást és cselekvést, az ellenzéki szavazók bárkire szavaznak, akiről elhiszik, hogy leválthatja Orbánt”.  Az LMP-t Moldován szerint nem ilyennek látják.

Az LMP-ből távozó politikus szerint az „óbaloldali pártokat” „vérprofi hatalomtechnikusok” uralják, az LMP-ben  pedig „zöld és emberjogi mozgalmakból érkezett civilek” vannak, ezért hibákat követtek el. A DK-nak és az MSZP-nek szerinte csak azért fontos Orbán leváltása, hogy közelebb kerüljenek a húsos fazékhoz, „de azért tulajdonképpen így is jó nekik, pártelitjük és a holdudvar egzisztenciája biztosítva van”.

Az LMP most elindult az összefogás irányába, Budapesten beáll Gyurcsány mögé (azt remélve, hogy néhány képviselővel még jelen tud lenni). Ez nem az én utam, számomra a pártpolitikának vége

– vonta le a konklúziót Moldován László, aki mindig a párt összefogásellenes szárnyát erősítette, ami miatt párton belülről és kívülről is támadták. De pofonokat ő is adott:

ő vezette a párt etikai bizottságát akkor, amikor kizárták Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, az LMP két korábbi társelnökét, akik a 2018-as országgyűlési választások előtt az ellenzéki koordinációról tárgyaltak.

Moldován László volt a budapesti elnök akkor is, amikor az LMP beállt Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt mögé, aki mögül Moldován lemondása után nem sokkal ki is táncolt a párt, hogy inkább az ellenzéki koordináció felé mozduljon.

Moldován László zárszóként megköszönte az elmúlt tíz évet, és azt írta „nagyon sokat változott a gondolkozásom, nyitottabb lettem, és bár sokan ezt nem látjátok, de sokkal rugalmasabb is”.

Kiemelt kép: MTI / Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik