Belföld

17 éves unokázós csalót fogtak el – videó

Több százezer forintot vitt el egy 84 éves nőtől.

A 17 éves fiú eddig ismeretlen tettestársa június 8-án este hívott fel telefonon egy 84 éves ürömi nőt. Magát a sértett barátnőjének adta ki és arra hivatkozott, hogy balesetet szenvedett. Pénzt kért.
Az idős nő elhitte, hogy az ismerőse hívta, belement a kért összeg átadásába.

Ezt követően a fiatalkorú fiú megjelent a sértett ürömi lakóhelyén, ahol a kicsalt több százezer forintot átvette, majd gyalog távozott. A rendőrök még Ürömön elfogták.

A budapesti fiút előállították és csalás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók előterjesztést tettek a letartóztatása indítványozására, amit a bíróság kedden elrendelt. A budaörsi rendőrök vizsgálják, hogy a fiú összefüggésbe hozható-e további hasonló bűncselekményekkel.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

A csalók az időskorú áldozatot az unoka, vagy más rokon nevében telefonon hívják fel, különböző indokkal pénzt kérnek. Az is megeshet, hogy az elkövető az unokának, vagy hozzátartozónak adja ki magát, hogy az áldozatra nagyobb hatást gyakoroljon. A csalók a bűncselekményekre felkészülnek, a sértett bizalmának elnyeréséhez olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

A leggyakoribb színlelt okok:

Az unoka vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége. Az unoka vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni. A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik! Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik