Nem könnyű önnel időpontot egyeztetni. Legutóbb azért halasztottuk az interjút, mert a macskáját baleset érte.
Így van, méghozzá súlyos. Mindkét oldali medencéje és combcsontja széttört.
Annyiféle indokkal mondtak már le interjút, ilyen még nem volt.
24 órás szolgálatot igényelt az ápolása, létezni sem tudott nélkülünk.
Minap az Eleven Húsvét című Gasztroangyal-epizód közönségdíjat kapott az V. Magyar Filmhéten. Ennek apropóján azt mondta: „Óriási igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a vallási, történelmi, kulturális hagyományaink.” Eddig azt hitte, hogy nem érdeklik?
Nem hittem azt. A játékfilmek, dokumentumfilmek és televíziós műsorok kínálatában jelenleg alig vannak vallási és történelmi témájú alkotások. Ma nem sikk ilyesmiről filmet, műsort készíteni. Mi is jó pár keresztény vagy történelmi ötlettel pályáztunk, de hiába próbálunk újszerűen hozzányúlni a témához, nem lehet nyerni velük.
Miért?
Erre én is kíváncsi lennék. Pedig nem ájtatoskodni szeretnénk, hanem izgalmasan és érdekfeszítően bemutatni ezeket a témákat. Míg a világban sorra jönnek a jobbnál jobb történelmi sorozatok, a vallási és erkölcsi kérdések pedig akár thrillerekbe ágyazva is megjelennek, idehaza alig tudok olyan produkciót mondani, amelynek lenne vallásos szereplője. Pedig a legutolsó kutatási adatok szerint legalább nyolcszázezer hitét gyakorló állampolgár él Magyarországon.
Ön is azt állítja magáról, hogy „konzervatív értékvilágú”. Mitől az?
Ezek az értékek egy nem konzervatív értékvilágú embernek is ugyanolyan fontosak lehetnek.
Igen, erre is sok példa van, de azért nem ez a jellemző. Nem vagyok világfi, hanem erősen helyi gyökerű ember, minden tevékenységemet és a munkámat is ez határozza meg. Szeretem és használom a modern technikát, de a gondolkodásomban soha nem leszek egy netes lény. Igaz, a konzervatív jelentése mára elcsúszott, ráadásul rengeteg árnyalata van. Ma az is előfordulhat, hogy egy konzervatív értékvilágú ember nem konzervatív értékrendű pártra szavaz, nézzünk csak végig Európán. Számomra egyébként a konzervatív gondolkodás az értékek őrzését jelenti, nem a fejlődés elutasítását.
A 168 Órának azt nyilatkozta: még a barátaival sem politizál, inkább sikítva menekül. Ennyire ciki ma politikáról beszélgetni?
Ezt kinek-kinek a vérmérséklete határozza meg. Most sem szeretnék politikáról beszélni. Azt látom ugyanis, hogy családok, évtizedes barátságok mehetnek tönkre az aktuálpolitika miatt. Ennyit nekem nem ér.
Nem az a normális, hogy akkor is szóba állunk egymással, ha más a politikai véleményünk?
De igen. Az olaszok úgy össze tudnak veszni, hogy majd megölik egymást. Aztán két perc múlva veregetik egymás vállát és koccintanak egy jó borral. Ránk viszont ez nagyon nem jellemző.
Pedig ön korábban nagyon is része volt a napi politikának.
Nem hiszem. Nem szoktam politikai kampányokban részt venni, nem is értek hozzá, nincs ott semmi keresnivalóm. Mondom: most sem szeretnék politikáról beszélni. Az is ritkán fordult elő, hogy kiálltam egy politikával foglalkozó ember mellett, de az sem a politika miatt volt.
2017 decemberében árváknak sütött mézeskalácsot Simicskó Istvánnal. Ez elég erős kiállás.
A mézeskalácssütés? Emberként nagyon kedvelem és tisztelem Simicskó Istvánt, soha nem politikusként beszéltem vele.
És épp a választások előtt jutott eszébe egy közös sütés?
Számomra ez az akció nem a választásokról szólt.
Ezt nehezen hiszem el.
Az eset hónapokkal a választások előtt történt, és – ahogy ön is említi – árva gyerekek javát szolgálta. És még egyszer: magánemberként nagyon kedvelem Simicskót.
Újbuda országgyűlési képviselőjéről, korábbi honvédelmi miniszterről beszélünk.
Sajnálom, ha nem hiszi el, amit mondok. Akkor vegyük úgy, hogy nálam ez volt a kivétel, ami erősíti a szabályt.
Azért volt itt más kivétel is. Tavaly az önök cége adta ki az Idők jelei című könyvsorozat harmadik kötetét, amit a kormányközeli Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre jegyzett.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tudtommal független polgári egyesület, amit elég meredek kormányközelinek nevezni, de erről őket kellene megkérdezni. Egy igen nyitott és felelősen gondolkodó grémiumról van szó. A könyv kiadásában egyébként semmilyen módon nem vettem részt, ez a cégünkön belül nem az én feladatom volt.
A szerzők mellett Balog Zoltán leköszönő humánerőforrás-miniszter kritikát mert megfogalmazni a kormánnyal és Orbán Viktorral szemben megmagyarázhatatlan vagyonosodásokról, a Fidesz ellenségképzéséről, még a közmédiában elhangzó politikai üzenetekről is.
Nem vagyok biztos benne, hogy a miniszter úr valóban ezekről beszélt.
Azt sem éreztem, hogy ehhez valami hatalmas merészség kellett volna. Ráadásul csupán a könyv egy rövid bekezdéséről van szó. A meghatározó mondanivalóról nem esett szó a kötetről írt ellenzéki cikkekben.
Idézzük azt a bekezdést. „Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.” Erős.
A kritikát csak a kormány fogadta jól. Az ügyet az ellenzéki sajtó fújta fel, úgy állítva be, mintha az nem általánosan, az egész magyar politikai elitre és az ügyeskedőkre vonatkozna.
Ehhez képest a három szervezet visszavonta a szöveget, mondván: „A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna. Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni… A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.”
Annak idején az érintettek elmondták erről, amit akartak. Nem emlékszem rá, hogy bármelyikük visszavonta volna a szöveget, de erről őket kell megkérdezni. Amúgy sem értek a politikához, beszélni sem szeretnék ezért róla. Ez az ügy is teljesen független mindentől, amit csinálok. Azon túl, hogy a nyomdai munkálatokat a cégünk végezte, nem volt részem benne. A könyv tartalmát sem a cégünk állította össze.
Amikor 2002-ben eljött a közmédiától és a Hír TV-hez igazolt, ezt a lépését is sokan egyértelmű politikai állásfoglalásnak tekintették.
Biztos volt ilyen oldala is, meg persze előzménye. Amikor a Fidesz elvesztette a választást, én már három éve csináltam a Főtér című műsort, ami nagyon népszerű volt. A választás után mégis azonnal kitettek a programból, azzal az indokkal, hogy hagyjak mást is szerepelni. MIÉP-esnek kiáltottak ki, csak mert a magyar vidéket mutattam be. Pedig tőlem aztán igazán távol áll minden szélsőség. Aztán módosították a szerződésemet azzal, hogy adásban nem viselhetek vallási jelképeket, azaz a nyakamban nem hordhatom a keresztet. Na, ekkor azt mondtam, ideje továbbállni és felmondtam a szerződésemet. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szeretnék politikáról beszélni.
Miért pont a Hír TV-hez ment?
Ott folytathattam az országjáró műsoromat. A szerződésembe pedig még azt is beleírattam, hogy nem kötelezhetnek politikai műsor készítésére. Mégis úgy könyveltek el, mint kemény fideszest. Én konzervatív ember vagyok. Ebből sohasem csináltam titkot. Ha valaki el akar könyvelni valahová, oda könyveljen.
A politikában és a médiában nagyon erős ez a fajta „könyvelés”. Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető tette ezt nyilvánvalóvá a minap: szerinte nem az ellenzéki képviselők, hanem az újságírók a politikai ellenfeleik.
Kérem, értse meg, hogy nem szeretnék a politikáról beszélni! De azért az újságírók nagyon is formálják a politikát. Ez mindig is így volt. Az emberek elolvassák a számukra kedves sajtót, hogy megtudják, mit gondoljanak bizonyos dolgokról. És egy újságíró meg tud bélyegezni egy embert.
És emiatt ők lennének a fideszesek politikai ellenfelei?
Véleményükkel befolyásolhatják az embereket, ebben az értelemben igen. És ha ez nem járja körbe felelősséggel egy téma minden oldalát, akkor alkalmas lehet a politikacsinálásra.
Orbán Viktor jelentette ki a választások után, hogy „ma már mindenki újságíró”.
A közösségi oldalakon mindenki hozzászólhat egy-egy témához, akár saját blogot is indíthat, ilyen értelemben tényleg bárkiből újságíró lehet.
A közmédiában akkor az ellenzék ellenfelei dolgoznak? Hisz a pártpártpropaganda eszközévé vált.
Ez nem okoz gondot önnek?
Én még belsős sem vagyok.
A közmédia meghatározó arca, egyik legsikeresebb műsorát vezeti.
Akkor most hagyjam abba? Mondjak fel? Mégis mit kéne tennem? Annak is politikai üzenete lenne, ha bármelyik másik csatornához mennék át. A közmédiának több csatornája közül a Duna, ahol a műsoraim mennek, kultúrára és szórakoztatásra koncentrál.
Akkor nem zavarja a közmédia állapota?
Ha a közmédia politikai „állapotára” gondol, akkor ezzel kapcsolatban az zavar, ha az emberek ezzel foglalkoznak és nem azzal, amit alkotok. Szerencsére kevesen vannak, hiszen ez egy mondvacsinált téma a műsoraimmal kapcsolatban. Egy embert az életén és a munkáján keresztül érdemes megítélni. Én becsülettel végzem a dolgom a csapatommal együtt, politikával nem foglalkozunk.
Ez a mostani közmédiában lehetséges?
A műsorom nyolc éve fut. Nem hiszem, hogy az emberek politikai műsornak tekintenék.
A közmédia minden csatornáján erős a kormánypropaganda, a Dunán is. Legutóbb a Ferencváros-Újpest bajnoki meccs félidejében az egyperces „híradóban” vetítették le a Fidesz egyik kampányfilmjét.
Miért engem kérdez erről? A műsorainkat külsős beszállítóként készítjük, semmilyen módon nem vagyok része a belső szerkesztési döntéseknek. Így teljesen illetéktelennek érzem magam ezeknek az ügyeknek a kommentálásában. Amikor 2002-ben ott kellett hagynom az MTV-t, nem záporoztak így a kérdések az akkori vezetők felé. Most is nekem kell magyarázkodnom. Furcsa.
Mert a közmédia is felelős lehet azért, hogy a migránsellenes kampány miatt emberek támadnak egymásra. 2017 szeptemberében Őcsényben például kiszúrták a gumijait annak a panziósnak, aki menekülteknek adott volna szállást a vendégházában pár napra. A polgármester azt mondta: az ellenük szított gyűlölet megváltoztatta a falut, egymást köpködik, szidják az emberek. Mindezt úgy, hogy „migránst” csak a médiában láttak.
Nagyon fontos, hogy a migránsjelenséget teljes vertikumában nézzük és ne egy-egy pro vagy kontra példa alapján, mert abból csak terméketlen adok-kapok lesz. A televíziós csatornák hatása az emberek gondolkodására amúgy is túldimenzionált, nézze csak meg a nézettségi adatokat!
Ez nem menti fel a politikát azért, hogy egymásnak ugrasztja az embereket és gyűlöletet szít.
Egyetértünk, az nem jó, ha a politika kimerül abban, hogy egymásnak ugrasztja az embereket. De én annyira sok kreatív munkát végzek, hogy nem szeretném erre pazarolni az energiáimat. Persze rengeteg gyász és gond van az életemben, mégis pozitív dolgokkal szeretnék foglalkozni. Nem akarok olyanná válni, mint az otthonülő kommentelő, aki csak dühöng, méregben éli az életét, és csak az számít neki, hogy hova tud ebből minél többet befecskendezni.
Pedig a közmédia miatt sok támadást kapott.
Sokan, ha a közmédián akarnak ütni, rajtam próbálkoznak, mivel a műsoraim a legnézettebbek között vannak. Ez tényleg nagyon rossz. Jönnek a „jól fut a szekere Borbás Marcsinak, négyszázmilliót keresett a közmédiában” típusú cikkek, amelyek összekeverik egy cég számviteli adatait a személyes jövedelmemmel. Egy óvodás is felfogja, hogy egy televíziós sorozatnak komoly költségei vannak. Ráadásul könyvkiadással is foglalkozunk, a cégünk bevétele tucatnyi más projektből áll össze. Ezért a két adat összemosása igencsak rosszindulatú. Sajtópert indítottunk, a bíróság pedig első- és másodfokon is egyértelmű döntést hozott: az újságnak nem csak a belső oldalon, kisbetűvel, hanem címoldalon, az eredeti címlapsztorival megegyező méretben kell publikálnia, hogy valótlanságot állított. Tudomásom szerint ez az első ilyen, precedens értékű eset a magyar médiában.
A közmédia beszállítói körét és a műsorok gyártási költségeit elnézve szinte csak a haverok és csókosok gyártanak jó drágán műsorokat.
A gasztroműfajjal révbe ért?
Nem. Én televíziós vagyok, nem gasztrolady. Nagyon szeretek főzni, sokat tudok a gasztronómiáról, de jól tudok portrét készíteni, sok műfajban bizonyítottam. Most épp erre van lehetőség, másra nem kapunk felkérést.
A hasonló tematikájú, kereskedelmi tévékben futó főzőműsorokhoz vagy épp Stahl Judithoz képest ön miben más?
A Gasztroangyal az emberekről, a kulturális, történelmi és vallási hagyományokról is szól. A visszajelzések pedig azt mutatják, hogy a nézők ezekre sokszor jobban kíváncsiak, mint egy-egy ételre. A Borbás Marcsi szakácskönyve jobban összevethető a többi műsorral. Itt talán az igényességet, a minőségi televíziózás iránti elkötelezettségünket emelném ki. Nem futószalagon vesszük fel az adásokat, és vágjuk zsebre a pénzt. Mi jóval hosszabb idő alatt készítjük el azt a félórát.
Stahl Judit kiemelkedően magas nézettséget produkált, még ha naponta több adást is felvett.
Mert ő kiváló televíziós szakember, ki is lóg a sorból. Magasra tette a mércét, hozzá képest kellett volna mindenki másnak létrehoznia valamit. Most valóban boldog boldogtalannak van főzőműsora. De újat senki nem talált ki. Juci volt az első, és remek műsort csinált. De mindenki csak a sikert irigyelte tőle, csak azt akarta mindenki, méghozzá gyorsan.
Azt is mondta, hogy a „Mai világban nincs megbocsátás, nem lehetsz öreg, fáradt, rosszkedvű. A hangos többség nem fogadja el, alig várják, hogy belekössenek valamibe, és karaktergyilkosságot kövessenek el.” Miért akarnák ezt?
Mert ez lételeme a megkeseredett embereknek.
A közszereplők is hibásak ezért, hisz a celebek két perc megjelenésért bármit kiteregetnek magukról. A többség viszont nem ilyen, ha ez így hangzott el, az hiba volt. Egy kisebb, de hangos csoportról van szó.
Ez sima rosszindulat.
De még ezt is kihasználják. Az egyik forgatáson volt rajtam egy télikabát, napi 10-12 órát töltöttünk a mínusz tíz fokban. Az egyik kommentben valaki kifogásolni kezdte a kabát árát, és erre az egyetlen árva megjegyzésre egész cikkáradatot építettek fel a bulvársajtóban. Amiben aztán, csodák csodája, felbukkant a kabát márkája is. Az egész csak egy promóciós trükk volt.
Van olyan példaképe, aki az ilyen „trükkökre” felkészítette?
Kertész Zsuzsa. Tőle tanultam a legtöbbet: beszédet, magabiztosságot, és azt, hogy mindig őrizzem meg a nyugalmam. Ez ilyen helyzetekben is sokat segít.
Ha már nehéz helyzetek: a 444.hu egy 2015-ös adásban kiszúrta önnél egy „cigányozós” szövegét. A műsorban azt mondta: „Maguk cigány emberek annak a levét isszák, akik nem büszkék a cigányságukra, és bűnözésből élnek. Önnek mi a véleménye ezekről?”
Ez a szövegkörnyezetből való kiragadás és csúsztatás egyik példája, és ön is cigányozós szövegként említi, amit rögtön vissza is utasítok.
Idéztem.
A műsoraimban sokszor mutattam be a cigány emberek életét és szokásait. Mindig igyekeztem tisztelettel beszélni róluk, megmutatni, hogy milyen nehéz harcot vívnak a társadalmi stigmákkal. A szóban forgó eset Rozsály nevű településen történt. Ez az első önfenntartó falu, még a BBC is forgatott róluk, mindent maguknak termelnek meg. A cigány lakosság aránya akkor harminc százalék volt, a faluban egyáltalán nem volt bűnözés. Egy erős, nagydarab cigány ember tartott rendet, adásban épp kosarat font és közben mesélt. Elmondta, hány fiatal él ott és hogy sokaknak felsőfokú végzettsége van. Ő hozta fel, hogy nem érti, miért kell sok cigánynak a lopással próbálkoznia, hisz ennek ők, a becsületesen élők isszák meg a levét. Erre reagáltam.
Nem volt szerencsétlen a megjegyzése?
Csak az érti félre, aki félre akarja érteni.
A 444.hu kiragadott egy mondatot, és a tucatnyi, cigányságról készített műsorommal szemben egy nyúlfarknyi, gúnyolódó cikkecskében akart ítélkezni. Ez rendkívül alantas lépés volt a közösséggel, a cigány emberekkel és velem szemben is. Nagyon nem szolgálta egy kényes társadalmi téma és az érintettek ügyét: hogy azt sulykoljuk, a cigányság jelentős része törvényesen szeretne boldogulni. És akkor még megkapom a kérdést, miért nem állunk szóba egymással? Miközben rengeteg hazugságot, ferdítést írnak rólam, ütnek-vágnak, majd felhívnak, hogy interjút szeretnének, akkor?
Akkor?
Nyilván nem fogok nyilatkozni mindenkinek. De ön is engedjen meg egy kérdést: ez az interjú nem egy elszalasztott lehetőség a beszélgetésre?
Kiemelt kép: Krisztics Barbara
