Belföld

„Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?” – mondta támadóinak a Badacsonyban agyonvert borász

A Veszprém Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a badacsonyi borászgyilkosok ellen.

A vádirati tényállás szerint a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt férfi egy születésnapi buli után úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért tavaly szeptember 8-án, éjfél után kocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas férfi vezette.

A két férfi Badacsony központjába ment, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A fiatal borász éppen a parkolóban gyalogolt a három ismerősével, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a fiatal férfi megállt az autóval szemben, amely így nem tudott továbbhaladni. A férfiak ekkor kiszálltak a járműből, és a borászt, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték. A fiatalember nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy „Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?”. A támadói ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt egyikük még itallal is kínálta volna a fiatalembert, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a borász újabb bántalmazásához vezetett.

A borász társaságában lévő nő próbálta megnyugtatni a támadókat, hogy megakadályozza a további verekedést, a borásznak pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távozott volna, mindketten a borászra támadtak, majd addig ütötték és rugdosták, amíg mozgott.

A szakértői vélemények megállapították, hogy a fiatalember halálának bekövetkezéséhez a természetes eredetű megbetegedései mellett a bántalmazással összefüggésben kialakult stresszhelyzet is hozzájárult.

A két elkövető a fiatalember segítségére siető embereket látva felhagytak az eszméletlen, életjeleket nem mutató férfi bántalmazásával, és autójukhoz futottak, hogy elmeneküljenek.  Menekülésük során a helyszínre érkezők próbálták őket visszatartani, amelyből dulakodás alakult ki, s melynek során a gépkocsit vezető férfi egy gázpisztolyt is elővett, de szerencsére nem működött, így lövést nem tudott vele leadni. A tettes ekkor kitolatott a parkolóból, majd a gépkocsival az út melletti árokba csapódva állt meg.

Az ügyészség börtönt kért a két férfira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik