Belföld

Kálmán Olga: Ne csak a bírók szégyelljék magukat, hanem mindenki, aki ebben a játékban cinkos

A Város Mindenki csoport tüntetést szervezett pénteken délután hat órától az Alkotmánybíróság épülete elé, miután, ahogy korábban megírtuk,  az Alkotmánybíróság szerint a hajléktalan emberek kriminalizálása és börtönbe zárása nem ütközik az Alaptörvénybe, bár öt bíró különvéleményt fogalmazott meg.

A tüntetésen felszólaltak a főpolgármesteri előválasztás jelöltjei is. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje beszédében azt mondta,

nincs ma már Alkotmánybíróság, alkotmányunk se nagyon.

Mint mondta, hisz abban, hogy Budapestnek olyan polgárai vannak, akik tudják, hogy a város mindenkié vagy senkié sem.

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje arról beszélt, hogy kicsit máshogy képzelte el azt a helyzetet, amikor a három jelölt először felszólal egyszerre.

Emberekről beszélünk, és nem statisztikai adatokról, nem útban lévő tárgyakról

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a kormány, amikor ezt az intézkedését meghozta, emberekről döntött.

A DK jelöltje szerint ne csak a bírók szégyelljék magukat, hanem mindenki, aki „ebben a játékban cinkos”, akár csendben maradással, törvényhozással vagy a törvények jóváhagyásával.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje elmondta, ő egy nagyon-nagyon más országot és várost képzel el, és úgy érzi, nagyon fontos ezen az eseményen részt vennie.

Szeretnék végre nem tüntetésekre járni, hanem szeretnék végre tenni valamit, hogy ez a város olyan legyen, mint az álmaimban elképzeltem

– közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik