A következő élő közvetítés része Az MSZP egyhangú döntést hozott, a Jobbik megmagyarázta

Jó a hangulat a Fidesznél, de nem kirobbanó

A Fidesz-KDNP ugyan magabiztosan nyert, a szavazatok abszolút többségét megszerezve, de mégsem kirobbanóan jó a hangulat a Bálnában. Az előrejelzések szerint négy mandátumot szerző DK-nál, és a két helyet megcsípő Momentumnál is nagyobb az öröm látszólag, amire az lehet a magyarázat, hogy a Fideszben mindent bevetettek a kampányban, mégsem közelítették meg a 60 százalékos eredményt, amiről többen suttogtak, mint áhított célról. Ehhez képest 55 százalék alatt maradt a Fidesz, ami egyébként még mindig hatalmas győzelem.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ennek megfelelően a fideszes holdudvart rejtő kordon mögött szolid, de vidám hangulat uralkodik. A fideszes politikusok pedig elégedetten nyilatkozgatnak, de a nagy szavaktól tartózkodnak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik