A következő élő közvetítés része Az MSZP egyhangú döntést hozott, a Jobbik megmagyarázta

Dúró Dóra a Mi Hazánkban

A Mi Hazánk Mozgalom központi irodájába szervezett eredményvárón Dúró Dóra a házigazda. Kérdésünkre azt válaszolta, hogy a magas részvétel nyilván az olyan kis pártokat, érinti nehezebben, mint amilyenek ők is, mert így több szavazatot kell kapniuk, hogy egy mandátumot szerezzenek.

Bejutási esélyeiket rontja, hogy még egy év sem telt el azóta, hogy megalakultak.

Kilenc hónap egy ember életében is arra elég, hogy megszülessen

– fogalmazott Dúró.

Az országos szervezetük is még csak kiépülőben van, de arra ez a kampány mindenképpen jó volt, hogy országot jártak, és megismerték őket  Magyarország-szerte.

Nehezítette a kampányukat, hogy az RTL Klub – mint kiderült jogellenesen –  nem adta le a kampányfilmjüket, a Facebook pedig törölte pártelnökük, Toroczkai László 207 ezer követővel rendelkező oldalát.

Hogy mire számít Dúró? Nem latolgatná az esélyeiket, mert rossz tippelő, ráadásul pesszimista tippelő is. A Mi Hazánk Mozgalomnál egyébként már az 1 százalék feletti eredményt is sikernek könyvelnék el.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik