Belföld

Rendőrt hívtak erőszakos, verekedő kamasz fiukra a hevesi szülők

Hosszú időn át tartó, egyre feszültebb légkör vezetett többször is családon belüli erőszakhoz egy Heves megyei településen. A 17 éves fiú ahogy betöltötte a tanköteles életkort kimaradt az iskolából, ám továbbra is az édesanyjával és annak élettársával élt.  A fiú nem szívelte a mostohaapját, vitatta a férfi nevelési módszereit, ezért elmérgesedett a viszonya vele, valamint az anyjával is.

Egy tavaly nyári este komoly vita keveredett a lakásban élők között a fiú éjszakai mobilhasználata miatt. A nézeteltérés oda vezetett, hogy a szülők elvették a fiú telefonját, amit ő egyre agresszívebben követelt vissza. Nevelőapja ezért kiutasította a hálószobájukból, mire a fiú ököllel megütötte a 40 év körüli férfit, majd dühében betört egy ablakot.

Egy szeptemberi reggelen újabb, erőszakkal végződő konfliktus alakult ki a családon belül amiatt, hogy a fiú nem volt hajlandó napvilágnál sem lekapcsolni a villanyt a szobájában. A szóváltás során a tini lökdösni kezdte az anyját, ezért a nevelőapja a fürdőszobába kísérte, ahol megpróbált a lelkére beszélni. Ez azonban nem járt sikerrel, sőt ellenkezőleg, újabb támadásra sarkallta a fiút, megkarmolta a nevelőapja nyakát, majd ismét bevert egy ablaküveget. A szülők ekkor kihívták a rendőrséget.

A bántalmazások következtében elszenvedett könnyű sérülések miatt a nevelőapa magánindítvánnyal élt a meghallgatása során. Az Egri Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés miatt emelt vádat a fiatallal szemben. Indítványukban az szerepel, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalával jóvátételi munkára kötelezze a fiút, és emellett helyezze őt pártfogó felügyelet alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik