Belföld

Egyetlen fideszes képviselőt sem érdekelt a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzése

Ennyi kormánypárti képviselő jött ma be a kilakoltatások előtt álló családok és devizahitelesek megsegítésére összehívott rendkívüli ülésre. Családbarát kormány

– így kommentálta a párbeszédes Szabó Tímea, hogy a parlament pénteki rendkívüli ülésén egyetlen kormánypárti képviselő sem jelent meg.

Az ülés előtt Misetics Bálint, A Város Mindenkié aktivistája azt mondta, nem működik jól az a társadalom, ahol az emberek hagyják egymást hajléktalanná válni, és nem működik jól az az állam, ami hajléktalanná teszi a saját állampolgárait. Közölte, az Utcajogász Egyesülettel közösen készített indítványuk arra kötelezné az önkormányzatokat, hogy a hajléktalanná válás által fenyegetett vagy már hajléktalanná vált gyermekes családokat helyezze el.

Az ülésen megjelent ellenzéki képviselők felszólalásairól – amelyekre a fideszesek nem voltak kíváncsiak – a lenti cikkünkben tájékozódhatnak.

„Nem működik jól az a társadalom, ahol az emberek hagyják egymást hajléktalanná válni"
A Város Mindenkié szerint a kilakoltatás előtt álló vagy már kilakoltatott gyerekes családokat el kell helyezni.

Kiemelt kép: Szabó Tímea/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik