Belföld

Körözött férfi lövöldözött Budapesten

A józsefvárosi rendőrök elfogták.

Mint korábban megírtuk, a VIII. kerületi rendőrségen szerda este egy férfi tett bejelentést arról, hogy a Magdolna utcában két férfi autója elé állt, harmadik társuk gáz-riasztó fegyverrel többször rálőtt.

A rendőrség hajnalban közölte, mindhárom férfit elfogták, az autó elé álló két férfit még a Magdolna utcában. Lövöldöző társukat pár órával később a józsefvárosi nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együtt kapták el a VIII. kerületi Orczy úton.

A rendőrök mindhárom férfit előállították. Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás.

A kocsi elé álló két férfit őrizetbe vették, előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. A harmadik férfiról kiderült, hogy ellene elfogatóparancsot adott ki a Debreceni Törvényszék, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztését, így őt a kihallatása után a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe viszik.

Frissítés!

A rendőrség hajnalban még azt írta, a lövöldözőnek két társa volt és mindhárom férfit elfogták. Az MTI szerint csütörtök délután a rendőrség a korábbi információkat pontosította. Csak a lövöldöző ellen indult eljárás.

Mint írták, a VIII. kerületi kapitányságon egy férfi bejelentette, hogy a Magdolna utcában egy vita után egy számára ismeretlen férfi több lövést adott le az autójára. A helyszínen kiderült,

két nő veszett össze egy kutya miatt. Egyikük a vejét, a másik a férjét hívta segítségül.

A sértett férfi el akart indulni kocsijával, amikor a nő férje több lövést is leadott az autóra. Nem sérült meg senki. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 33 éves budapesti R. Jánost a VIII. kerületi Orczy úton elfogták, megtalálták nála az engedély nélkül tartott gáz-riasztófegyvert.

Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem kezdte meg jogerős büntetését, ezért a rendőrök a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték. R. János ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik