Belföld

Bűn és bűnhődés: 1 óra alatt 73 könyvet loptak el

Egy újbudai bevásárlóközpontban fogták el három könyvtolvajt.

A 39 éves nagykátai K. Ernő a húgaival hétfőn egy könyvesboltból több mint 189 ezer forint értékben lopott el könyveket, diafilmeket és foglalkoztató füzeteket. A férfi megfigyelte az eladók, a biztonsági őr mozgását, majd bement a boltba. A pultokról könyveket vett le, azokat egymásra pakolta, és egy asztalon hagyta.

Az összekészített könyveket az egyik húga felvette, speciálisan bélelt táskájába pakolta, majd elhagyta a bevásárlóközpontot. A lopott könyveket bepakolta egy autóba, visszament az üzletbe. Az elkövetők még kétszer fordultak. A könyveket K. Ernő készítette össze, először a 21 éves húga, később a 26 éves húga pakolta el.

A zseblopásra szakosodott nyomozók felfigyeltek rájuk, a helyszínen tetten érték őket. K. Ernőt az üzlet előtt, két pándi társát a bevásárlóközpont előtt fogták el. Autójukban hiánytalanul megtalálták az ellopott könyveket, termékeket, így az okozott kár teljesen megtérült.

A két nőt és a férfit előállították a kerületi kapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek. (police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik