Belföld

Két horgász beleborult a vadnai tóba, egyikük meghalt

A Miskolci Járási Ügyészség vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt emelt vádat három férfi ellen a vadnai horgásztavon történt tragédia miatt.

Az egyik férfi 2016 nyarán egy gazdasági társaság vezetőjeként 7 db csónakot bérelt egy másik gazdasági társaságtól azzal a céllal, hogy a Vadna külterületén horgászóknak személyenként ezer forintos napi díj ellenében bérbeadja azokat. A csónakkölcsönzést a szintén megvádolt társára bízta, akit gondnoki munkakörben foglalkoztatott.

A harmadik vádlott szeptember közepén két férfival – köztük a későbbi áldozattal – kiment a tóra horgászni, és ehhez kibérelt egy alumínium anyagú kétszemélyes csónakot, amely nem volt hajózásra alkalmas állapotban. A bérbe vett csónak ugyan képesítés nélkül vezethető, de csak az vezetheti, aki tud úszni, kellő gyakorlattal rendelkezik és  ismeri a hajózási szabályzatot, illetőleg a vízterület sajátosságait. A csónak üzemképességének az is feltétele, hogy elárasztott állapotban is biztosítsa a benne ülők fenntartásához szükséges hajtóerőt, és legyen benne mentőmellény.

A gondnok figyelmen kívül hagyta a szabályokat és felszerelés hiányában üzemképtelen állapotban adta ki a csónakot. A bérlő és a későbbi áldozat horgászás közben ittas állapotba került, majd este beeveztek a 15 méter mély tóba. A férfi a parttól 120-130 méterre kihelyezett bójánál fogott egy halat, amelyet merítőszákkal akartak kiemelni. Ehhez a vádlott a csónak vezetését átengedte a társának, aki innentől tovább evezett, majd mindketten felálltak a csónakban, ami ettől megbillent és felborult, de mivel nem voltak gyárilag kialakított légtartályai, elmerült.

A mentőmellény nélküli férfi és a társa így nem tudtak megkapaszkodni a csónakban, a vádlott a partra úszott, a társa azonban vízbe fulladt. Testét másnap a mentőcsoport munkatársai a parttól 120-130 méter távolságban, a tó fenekén találták meg.

Az ügyészség fogházat kért a három férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik