Belföld

Toroczkaiék létrehozták a Nemzeti Légiót

Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt elnöke kedden.

A Nemzeti Légió nem a korábban az MSZP és a Fidesz által aljas módon betiltott és a Jobbik által elárult Magyar Gárda jogutódja, de eszmeiségének és szellemiségének örököse

– fogalmazott Toroczkai László.

Azt mondta, az egyesületi bejegyzés alatt álló szervezet alapvető missziója a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem.

Kijelentette, az elmúlt évtizedben nem szűntek meg, sőt súlyosbodtak azok a tényezők, amelyek korábban a Magyar Gárda megalakulásához vezettek. Vagyis az elszánt, magukért tenni akaró magyar embereknek joguk van ahhoz, hogy megszervezzék saját védelmüket – értékelt.

Toroczkai László szerint aktualitást ad a légió létrehozásának, hogy éppen száz éve alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével „megtisztította az országot a kommunistáktól”.

Csakúgy, mint száz évvel ezelőtt, ma is az anarchia felé halad az ország, hiszen van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról és olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket

– mondta.

Kijelentette, az anarchia, a bűnözők elleni fellépés mellett a légió feladatának tekinti, hogy támogassák azon magyar emberek ezreit, akiket jogtalanul kilakoltatnak, ezért jelen lesznek a kilakoltatásoknál is.

Toroczkai László közölte, a rendőrségi tiltás ellenére mindenképpen megtartják a Törökszentmiklósra meghirdetett demonstrációjukat.

A Nemzeti Légió zászlóbontása június 1-jén Szegeden lesz. A szervezet vezetője Födelmesi László, a Francia Idegenlégió volt katonája lesz, stratégiai szövetségesük pedig a Betyársereg.

(MTI, kiemelt kép: Facebook/Toroczkai László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik