Belföld csatatér 2019 - szeged

Milliárdos bevételű építési vállalkozás feje lehet a Fidesz jelöltje Botka ellen

Eredetileg 2018-ra tervezték, de a pártszervezet belső problémái miatt komolyan megcsúszott a kormányoldal szegedi polgármester-jelöltjének kiválasztása. A helyi szervezet újraélesztésével megbízott Kubatov Gábor pártigazgató bejelentése szerint így végül csak a nyár elején, az EP-választás után jelentik be, hogy ki lesz a 2002 óta regnáló Botka László szocialista polgármester ellenfele az önkormányzati választáson.

A 24.hu információja szerint jelenleg Nemesi Pál építési vállalkozó tűnik befutónak.

Nemesi a főtulajdonosa a Ferroép Fővállalkozó Zrt.-nek, amely számos állami és önkormányzati megrendelés teljesített már Szegeden. A zsinagóga rekonstrukciójától az egyetemi klinika építéséig terjed a cég repertoárja, legutóbb pedig a Lezsák Sándor parlamenti alelnök Lakitelki Népfőiskolája területén megvalósuló termálfürdő építésére kapott nettó 4,5 milliárdos szerződést.

A Ferroép 2017-ben 4,76 milliárd forint árbevétel mellett 76 milliós nyereséget ért el.

A cég a Nemesi család érdekeltsége, vezérigazgatója és főtulajdonosa Nemesi Pál, aki egyben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Nemesi egyébként korábban Botkával is jó kapcsolatot ápolt.

A 24.hu írta meg, hogy a Fidesz a tavasszal telefonos közvélemény-kutatáson szondázta a szegedi lakosságot, kit tartanának megfelelő jelöltnek Botka ellenében. Felmerült lehetőségként B. Nagy László korábbi szegedi pártelnök és az utódja, Bartók Csaba, illetve Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem volt rektora is. Szabó indítását elsősorban Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke szorgalmazta, de ő feltehetően időközben kiesett a lehetséges jelöltek közül, miután áprilisban egy magánszemély rendőrségi feljelentést tett ellene az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos visszaélésgyanús ügyek miatt.

Kiemelt kép:  Németh György /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik