Belföld

Kukacok voltak az ebédben a kerepesi iskolában

A polgármester is elismerte, de közölte: nem tudnak egyik napról a másikra szerződést bontani a szolgáltatóval.

Az Index írta meg kedden, hogy „problémák merültek fel a gyerekek ebédjével kapcsolatban” a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában – csak az iskola fogalmazott ilyen visszafogottan, a szülők szerint konkrétan csontkukacok voltak a levesben.

Franka Tibor polgármester elismerte, hogy a jegyzőkönyv szerint „valóban 3-4 esetben találtak kukacot” a levesben, amiről az étkeztetést végző Hungast Vitál képviselője is meggyőződött a helyszínen. „A mintát a Népegészségügyi Hivatal vizsgálja, következménye tehát lesz” – szögezte le.

Azt is közölte: a kukacok nem az iskolában kerülhettek a levesbe, mert ott a kiszállított, zárt edényekből csak kiszedik a tányérba az ételt. Nem javasolja ugyanakkor az azonnali szerződésbontást, mert napi 6-700 adag ételről van szó, aminek szállítását máról holnapra nem lehet felelősséggel megszervezni.

Júniusban egyébként lejár a Hungast Vitál szerződése, Franka 2-3 hét türelmet kért, és reményét fejezte ki, hogy az új közbeszerzés nyertese színvonalasabb munkát végez majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik