Belföld

Addig harapdálta és rágta áldozata ujját egy férfi, amíg a lágyrészek elváltak a csonttól

A Debreceni Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a saját házában alvó sértett bal kezének mutatóujját addig rágta, amíg a lágyrészek elváltak a csonttól.

A férfi tavaly áprilisban Hajdúhadházon ismerkedett meg a beteges sértett lányával, majd hosszasan beszélgettek. A férfi azt mondta a lánynak, hogy nincs pénze hazautazni Debrecenbe, így nem tud hol aludni. A lány felajánlotta, hogy aludjon az édesapja házában.

Este a férfi a lánnyal együtt elment a lakóhelyére, majd az apa, a lánya és a befogadott férfi is lefeküdtek aludni. Hajnalban a férfi felébredt és minden előzmény, illetve indok nélkül odament az ágyában alvó férfihez, akinek a bal mutatóujját a szájába vette és az ujj körömpercét addig rágta, amíg az levált a csontról.

Az idősebb férfi felébredt, kiabált, és megpróbált védekezni, azonban a férfi olyan erővel tartotta az ujját a szájában, hogy azt kihúzni nem tudta. A kiabálást hallva a lány is felébredt, látta, hogy a férfi mit tesz az apjával, ezért azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőszolgálatot.

A mentők a férfit kórházba szállították, ahol megműtötték. A férfi harapott sérülést szenvedett a bal kéz II. ujj körömpercének nyílt törésével. A férfi ujjpercét amputálni kellett a lágyrészekkel együtt. Az elszenvedett sérülés gyógytartama 8 napon túli, az maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult.

A hatályos büntetőjogi rendelkezés értelmében a megtámadott, alvó állapotú sértett védekezésre képtelennek minősül.

A Debreceni Járási Ügyészség börtönt kért a maradandó fogyatékosságot okozó férfira.

Fotó: AFP PHOTO/Johns Hopkins Medicine

Ajánlott videó

Olvasói sztorik