Belföld

Próbára bocsátották azt a lajosmizsei háziorvost, aki nem jött rá, hogy szétszurkáltak egy másfél éves kislányt

Hétfőn az iratismertetéssel és perbeszédekkel folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken annak a lajosmizsei háziorvosnak a pere, aki nem vitetett kórházba egy kis híján halálra szurkált másfél éves kislányt, mert nem jött rá, hogy szúrások okozták a sérüléseit. Később kiderült, hogy kész csoda, hogy a baba egyáltalán életben maradt. Két szúrás a szívtájékon érte a kicsit, akinek megsérült a gyomorfala, valamint a mája is.

A borzalmas eset 2015 őszén egy több generációs családi házban történt Lajosmizsén. A 31 éves csirkefeldolgozó üzemben dolgozó férfi legalább négy alkalommal megszúrta a másfél éves kislányát, majd öngyilkossági szándékkal több alkalommal is mellkason szúrta magát. A Kecskeméti Törvényszék 13 év fegyházra ítélte az apát, de a mismásoló nagymama és a mulasztó háziorvos ügyében csak most született döntés.

A vád szerint a nagymama másik fia és egy szomszéd értesítette a történtek után a mentőket, valamint a rendőröket. A nagymama tagadta, hogy a fián kívül a másfél éves unokája is megsérült volna, ezért a mentők csak a fiát vitték be a kórházba.

A nagymama azt állította, hogy egy törött üveg karcolta össze-vissza a baba mellkasát. A háziorvos megvizsgálta a gyermeket, de csak felszínesnek értékelte a sebeit, ezért csak lefertőtlenítette, majd fedőkötéssel látta el. Az ügyészség szerint az orvosi vizsgálat nem felelt meg a szakmai előírásoknak, és a háziorvos a dokumentációt sem megfelelően készítette el. Az ügyészség szerint az orvos nem értékelte kellőképpen a pici állapotát, és nem győződött meg a beteg sérüléseinek szúrt jellegéről sem. Továbbá elmulasztotta annak tisztázását is, hogy a gyermek életveszélyben van-e.

A nagymama az orvosi vizsgálatot követően hazavitte és lefektette aludni a kislányt. Miután a gyermek hányni kezdett értesítette a mentőket, akik a kicsit kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre.

A gyermek a szúrások következtében nagy vérveszteséggel járó, életveszélyesek sérüléseket szenvedett. Csak a késői szakszerű orvosi ellátásnak köszönhető, hogy életben maradt. A pici szakszerű orvosi ellátását azonban háziorvos valamint a nagymama is késleltette a magatartásával.

A háziorvos beismerte, hogy nem vizsgálta meg a kicsit tüzetesen. Ezt azzal indokolta, hogy elhitte, amit a család mondott neki, hogy a pici üvegdarabokba esett. A kislányt gyakorlatilag felnevelő nagymama azt állította, hogy nem tudott arról, hogy szúrt sérülések lettek volna a picin. Ezzel indokolta azt is, hogy csak a fiának hívott mentőt a történtek után.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője megkeresésünkre közölte: az ügyben érintett háziorvost két évre próbára bocsátották. Az orvos és védője elfogadta a bíróság döntését, azonban az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

A törvényszék új büntető kollégiumvezetője hozzátette, az ügy másodrendű vádlottját, azaz a nagymamát 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték 3 évre felfüggesztve. Az ügyész az ő vonatkozásában is három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

Fotó: Stockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik