Belföld

Bangóné szerint a Fidesznek azért nagy a támogatottsága, mert sok a patkány

Hogy lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik, mint mondjuk [az MSZP-é] folyamatosan csökken?

tették fel a kérdést Bangóné Borbély Ildikónak az ATV Startban csütörtök reggel, aki előbb azt mondta, hogy a szocialisták támogatottsága az utóbbi időben javult, majd egészen meglepő irányba vitte tovább a beszélgetést.

Bangóné: Csak, hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

Kárász Róbert: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.

Mivel ezt követően Bangóné arról beszél, hogy hogyan építette ki a hatalom a függelmi viszonyt az országban az uniós támogatásokon keresztül, hogyan szakadtak le az ország bizonyos részei, nehéz lenne nem úgy érteni, hogy az MSZP-s parlamenti képviselő nem (csak) a Budapestet sújtó rágcsálóproblémára gondolt, hanem a Fidesz szavazóira.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik