Belföld

Felfüggesztett börtönt kapott az újságírót véresre verő KFC-s biztonsági őr

Felfüggesztett börtönt kapott az a 30 éves biztonsági őr, aki megverte az Index újságíróját a Király utcai KFC-ben, mert kikérte a panaszkönyvet. Az eset után a gyorsétterem vezetése elnézést kért és szerződést bontott azzal a biztonsági céggel, amelynek alkalmazottja megverte Szabó Zoltánt.

Az Index tartalomfejlesztési vezetője a Facebookon számolt be a történtekről az eset után.

Azt írta, bár whiskykóstolásról érkezett az étterembe, nem volt részeg. Sokat állt sorban, de a pultnál az közölték vele, helyben már nem ehet, csak elvitelre adnak neki ételt. Szabó megjegyezte, hogy ezt akkor is közölhették volna vele, amikor beállt a sorba, és elkérte a panaszkönyvet.

A pultos, majd az időközben előkerülő üzletvezető is azt mondta, nincs panaszkönyv az étteremben, annak ellenére, hogy kötelező. Aztán felbukkant a biztonsági őr, és megkérdezte az üzletvezetőt, hogy dobja-e ki a panaszos vendéget az utcára. Az üzletvezető igennel felelt.

Az őr végigráncigálta a vendéget az éttermen, kilökte az utcára, majd ököllel az arcába ütött. Szabó ekkor elővette a telefonját, és közölte az őrrel, hogy vissza fog menni az étterembe, és megkérdezi az üzletvezetőt, hogy mindig így kezelik-e a panaszos ügyeket, és közben végig videózni fog.

Az őr ezután többször megütötte a vendéget, aki rendőrt hívott. Szabó 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de súlyosabb sérülés bekövetkezésének is fennállt az esélye.

A biztonsági őrt súlyos testi sértéssel vádolták meg. A 30 éves férfi már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, és lemondott a további tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett. A biztonsági őr 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönt kapott.

Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik