Belföld
Forráskút, 2019. április 20.
Rendõrségi zárás a Csongrád megyei Forráskúton, ahol az egyik házban egy férfi a gyanú szerint megölte feleségét, majd öngyilkos lett 2019. április 20-án.
MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ezek a legveszélyesebb helyek Magyarországon

Tavaly tovább csökkent hazánkban a bűncselekmények száma, azonban az ország egyes részein az átlagnál sokkal több súlyos bűneset történt, írja a portfolio.hu a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár adatai alapján.

Az Adattár 2010-ig tartalmaz adatokat, abban az évben 430 ezer bűnesetet regisztráltak, míg tavaly már „csak” 185 ezret, ami 2017-hez 30 százalékos csökkenést jelent.

Az adatokból kiderül, hogy minél magasabb egy település lakosságszáma, annál több a súlyos bűncselekmény, viszont vannak olyan települések, melyek a helyi népesség arányában kiemelkedően magas vagy alacsony bűnözési rátával rendelkeznek.

Az 50 ezer feletti lakossal rendelkező városok közül tavaly Győr bizonyult a legveszélyesebbnek, ha az ezer lakosra jutó kiemelt bűncselekményeket vesszük alapul.

Abszolút számosságát tekintve Budapest az első, relatív pozíciója alapján pedig a második legveszélyesebb volt. A legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti település Zalaegerszeg lett, amit Érd követ a sorban.

Ugyan Budapest összességében a veszélyesebb várok közé tartozik, a kerületek között nagy különbségek vannak: a legveszélyesebbek Pest belső kerületei, különösen az 5., 6. és a 8.

Pest külső kerületei a legbiztonságosabbak, élen a 16., 17. és a 4. kerülettel.

A kiemelkedően magas bűnözési ráta ellenére nem Budapest 5. kerülete rendelkezett 2018-ban a legmagasabb 1000 lakosra jutó súlyos bűncselekmény-számmal.  A listán ugyanis megelőzi Abaújlak, Lácacséke és Tarnazsadány is.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények