Belföld
Legal law concept image - gavel jury room

Kiverte a balhét a hajdúhadázi iskolában egy testvérpár, mert levágták a kistesójuk haját

A Debreceni Járásbíróság felfüggesztett börtönre, illetve próbaidőre ítélte azt a testvérpárt, akik berontottak a hajdúhadházi iskolába, hogy elégtételt vegyenek egy kiskorún, mert nem tetszett nekik az ahogy levágta a kistestvérük haját. Egyikük 1 év 10 hónap börtönt kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, a bűnsegédként tüsténkedő társát 1 év 6 hónapra próbára bocsátották.

A bíróság pártfogót rendelt ki melléjük, valamint külön kötelezte őket a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal által szervezett csoportos agressziókezelő tréningen való részvételre is.

Az ítéleti tényállás szerint a kisdiák hajvágó géppel megnyírta egy kiskorú ismerőse haját. A frizura nem tetszett a kiskorú 19 éves testvérének, az I. r. vádlottnak, aki felháborodásának hangot is adott.  Másnap reggel a két évvel fiatalabb testvérével bementek a hajdúhadházi általános iskolába, majd matematika óra közben berontottak az osztályterembe és kérdőre vonták a gyereket a testvérük hajának megnyírása miatt.

Az órát tartó tanár rászólt a két fiatalra és kiküldte őket a teremből. Ekkor az idősebbik testvér ököllel nekiesett a kisdiáknak és azzal fenyegette, hogy megöli. Közben pedig a vele érkező testvérét is arra biztatta, hogy vegyen elégtételt a sérelmekért. A tanár ismét felszólította őket a tanterem elhagyására, ám rá se hederítettek.

Ekkor érkezett a tanterembe a testnevelő tanár és az igazgató, akik nyomatékosan felszólították a testvérpárt hogy távozzanak az iskolából. Ekkor a nagyobbik támadó  az igazgatóhoz lépett, két kézzel megragadta a felkarját, közben hangosan kiabált, mert szerette volna lerendezni a hajnyírásból eredő konfliktust.

A két fiatalt végül kitessékelték az iskolából és értesítették az esetről a rendőrséget. A kiskorú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, az igazgatónő nem sérült meg.

Emri Kinga bíró a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a személy elleni erőszakos jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, továbbá azt a leszámolás jellegű cselekményt, hogy az oktatási intézménybe átgondolatlanul berontva, a tanítás rendjét megzavarva, védekezésre módot sem hagyva támadták meg a kiskorút.

Enyhítő körülményként értékelte az idősebb támadó részbeni beismerő vallomását, valamint azt, hogy fiatal felnőtt. Testvére esetében pedig enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a bűncselekményt bűnsegédként követte el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Les barbelÈs du camp de concentration d'Auschwitz (Pologne).     RV-759437
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.