Belföld
IMEI (IMEI)

Elmegyógyintézetbe vitték az édesanyját hasba szúró nyírábrányi nőt

Életveszélyt okozó testi sértés miatt lett volna jelenése ma a Debreceni Törvényszéken annak az asszonynak, aki tavaly májusban megtépte, majd hasba szúrta az édesanyját mert nem fogadta be. Megtudtuk, hogy az asszony annyira összeroppant a rá nehezedő terhek miatt, hogy bevitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Emiatt a szerdára kitűzött tárgyalást is el kellett halasztani.

A nő már régóta komoly nehézségekkel küszködött. Miután családot alapított és gyermeke is született, több éven keresztül nehezen volt megoldható a lakhatásuk. Több településen is laktak bérelt lakásban, illetve időszakonként befogadta őket az édesanyja is a nyírábrányi házba, ahol ő maga is szívességi lakáshasználóként élt a másik gyermekével.

A rendszeres költözködés miatt a nőnek több személyes holmija is az édesanyjánál maradt. Tavaly májusban a nő felkereste az anyját a nyírábrányi háznál és arra kérte, engedje meg azt, hogy egy ideig nála maradjon. Az anyja a kérését megtagadta, de megengedte neki, hogy addig ott maradjon, amíg a házban lévő holmijait összeszedi.

A nő a teljes napot a házban töltötte, azonban közte és az anyja között folyamatos viták és veszekedések robbantak ki. Amikor az asszony bement a ház egyik szobájába a lánya utána ment, megragadta a haját, majd szidni kezdte. Ezt követően kölcsönösen tépték egymás haját és ruházatát, miközben a nő az anyját a hajánál fogva behúzta egy másik szobába, ahol elővett egy konyhakést, majd hasba szúrta.

Az asszony megragadta a lánya kezét és sikerült tőle elvennie tőle a kést. Ezt követően kiszaladt és megpróbált segítséget kérni a szomszédoktól. Ez idő alatt a lánya telefonon bejelentést tett a rendőrségre, hogy az anyja megszúrta saját magát. Az asszonyt kórházba vitték, ahol azonnali életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.

Kiemelt kép: IMEI
(c) Neményi Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73883444, A tÌzgyermekes JoÛb M·rton Ès csal·dja. Hatalmas logisztik·t igÈnyel a 10 gyermekes JoÛb csal·d utaztat·sa a hÈtkˆznapokban. Az apuka, JoÛb M·rton ñ h·romszoros kenu vil·gbajnok ñ el·rulta, h·zass·guk kezdetÈn 5-6 gyermeket terveztek, de most, a 10. baba ÈrkezÈse ut·n sem szeretnÈnek meg·llni., Place: Szeged, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.