Image: 73885955, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Pikó András: Normális demokráciában nem lehetek újságíró többé

Meddig újságíró valaki és mikortól politikus visszavonhatatlanul? Lehet-e civilként valaki polgármester egy budapesti kerületben, ha a közgyűlésben pártok döntenek majd? És van-e visszaút a politikus létből, ha az ember mégse lesz polgármester? Ezekről is beszél a Klubrádió reggeleinek állandó kérdezője, Pikó András, aki most polgármester akar lenni a Józsefvárosban. Ha a pártok is úgy akarják. De ez nem is olyan biztos. Interjú.
Korábban a témában:

Tegezzelek, mint egy kollégát, vagy magázzalak, mint egy politikust?

Szevasz Pali, ezzel válaszolok. De megmelengetted a szívemet, amikor felkerültem Szegedről Pestre, ez volt az egyik nagy problémám. Sok konfliktust okozott, hogy nem tudtam tegezni a politikusokat, miközben a kollégáim megtették. Azóta tudom, hogy Magyarországon a politika és a politikai újságírás egészségtelenül szoros viszonyban vannak egymással. Egy bokszhasonlattal élve szerintem az ütéstávolság lenne az ideális.

Meddig tegezhetlek?

Szerintem akkor is tegeződni fogunk, ha polgármesterjelölt leszek, de ez júliusra mindenképpen el fog dőlni.

Érdekes helyzet, hogy például az MSZP-s Molnár Zsolt arról beszél, már az vagy, minden rendben, a Facebook-posztjaid alapján pedig nem így van.

Nem tudom, hogy Molnár Zsolt miért mondott ilyeneket,  talán nem működik jól az MSZP belső kommunikációja. Valamit szeretnék tisztázni: ez a történet nem lefutott. Látom, hogy az általam képviselt politikai stílus, politikai tartalom és politikai kultúra sajnos nem kompatibilis a professzionálisnak tartott politikával. Számomra és az általam képviselt civilek számára akkor van értelme beszállni a politikába, ha az általunk képviselt tartalom és működési modell garantáltan érvényesülni tud. Ellenkező esetben folytatjuk civilként.

Újságíróként képviselsz egy politikai kultúrát? Újságíró vagy, vagy politikus?

Újságíró, segítő és civil aktivista vagyok. Az is a politika része, amit ebben a minőségemben teszek, leírható a politikai kultúra fogalmaival. Polgármesterjelöltként pedig politikusi minőségben kell képviselnem azt, amit civilként fontosnak tartok.

Hol a határ? Mikor jön el a pont, hogy belelép a képbe, aki rajzolja azt? Hiszen ha valaki beszáll a politikába, akkor elvileg nincs visszaút az újságírásba, nincs átjárás.

Ma, számomra, kötelező az átjárás az újságírás és az aktivizmus között. 2013-ig ugyanazt gondoltam, mint te. Nem tudtam elképzelni, hogy az ember belép a képbe, amit rajzol. A demokratikus nyilvánosságnak és a hivatásunknak vannak intézményi garanciái. Az egyik ilyen maga a demokrácia, ha ez megszűnik, akkor megszűnik az újságírás legfontosabb keretrendszere. Te úgy beszélsz, mintha a szabad nyilvánosság adott lenne Magyarországon, és ebben az újságíró feladata csak az, hogy a politikától és a szereplőitől egyenlően távol tartsa magát. Ez a fajta garancia megszűnt, nem demokráciában élünk, tehát már rég nem csak azok a szabályok érvényesek ránk, mint amik demokratikus közegben. Erősen befolyásolt, hogy megszűnt az újságíráson belüli minimális szakmai és etikai konszenzus. Normális esetben a minőségi és független újságírásnak a másik intézményes garanciáját a szakmai protokollok jelentik, amelyeket mindenki betart. Ma az egykori szakmai protokollok mögül eltűnt a konszenzus.

Nem épp attól szűnik meg, ha sokan elkezdik érvényesnek gondolni, hogy az átjárás a megoldás?

Szerintem nem. 2013-ban éreztem először, hogy ugyanazt az elénk lökött politikai szemetet csócsálom reggel a rádióban, mint amit előttem már megcsócsált este az ATV, utánam meg majd megcsócsálnak mások. Átalakult a nyilvánosság, és ez hatással van ránk, újságírókra. Ha ma lehoz a 24.hu egy alaposan feldolgozott anyagot egy témáról, másnap lehoz a Ripost vagy a 888 egy másik anyagot, tökéletesen ellenkező előjellel ugyanarról a témáról. A két cikk által leírt valóság sehol nem találkozik.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A 24.hu igyekszik a szakma szabályai szerint eljárni, ezt az általad említett többi termékről nem tudom elmondani. Nem két egyenrangú valóság ez.

Nem is ezt állítom. Benne vagyunk az igazság utáni világban, és az a társadalmi közeg megszűnt, amely igényelné az újságírás XX. századi eszközeit, vagy akár az ezekkel az eszközökkel feltárt igazságot. A 24.hu a Riposttal, meg a KESMA teljes portfóliójával versenyez az olvasókért, és nem látszik, hogy nyerésre állnának a tisztességes szerkesztőségek, mert maga ez a verseny sem tisztességes. Én nem vagyok oknyomozó, a személyiségemmel dolgozom egy mikrofon mögött. Egyszerűen azt kezdtem érezni, hogy számomra sem hiteles, amit mondok, hogy valami hiányzik. Megfordult, hogy abbahagyom, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mi hiányzik, mi az, amit nem kapok meg reggel a stúdióban.

Ezért kezdtél civil aktivistává válni?

Elkezdtem a Heti betevővel ételt osztani. Én eredetileg rádiós szociográfiákat készítettem a Magyar Rádió Magyarországról jövök… című műsorában, a ’90-es években, a vidéki Magyarországról. Akkor fontosnak éreztem a munkámat. Ehhez képest nagyon rossz volt azt érezni, hogy hiába ülök egy stúdióban, beszélek fontos emberekkel fontos dolgokról, az egésznek nincs hatása, személyes hitele. Duma a stúdióban, semmi több.  Nem volt közöm ahhoz, amiről beszélek. Nem volt nagy tudatosság ebben, de azt éreztem, hogy mindaz, amit a Heti betevőben teszek vasárnaponként nemcsak karitatív munka, de újra is épít engem, mint újságírót.

Korábban hamisak voltak a kérdéseim. Egy áldemokráciában a legjobb kérdés is hamisan tud csengeni. Amit én csinálok most, az olyan újságírás, amely lehetőséget ad arra, hogy átfolyassam magamon a valóságot, amely közvetlen, kétségbevonhatatlan és valóban megélt élményekből táplálkozik.

És erre kell, mondjuk az ételosztás a Heti betevővel?

Ha kimész vasárnap a Klauzál térre, beállsz a sorba, beszélgetsz az emberekkel, valaki elmeséli neked, hogy nem hajléktalan, kapja a minimális 22 800 forintot, épp 13 fok van otthon a lakásában, de van hol laknia. És akkor miért áll sorba élelemért, ha nem hajléktalan? – kérdezed, és jön a válasz, hogy ennyiből a lakhatást meg tudja oldani, de a kajára nem marad pénze. Elmondja, hogy szerencsére vannak hajléktalan ismerősei, akik elmondják neki, hol vannak az ételosztások. Jár körbe, egész nap, egyiktől a másikig. Azért nem tud elmenni, dolgozni, mert kéne neki 3-4 nap, amíg összeszedi magát, azaz kiszáll ebből a körből, de nincs ennyi tartaléka, viszont egy betegsége miatt napi ötször étkeznie kell.  Na, ez a történet, ha elmesélem a hallgatóknak, biztos hitelesebb, mint a számok meg a szakértői kérdések.

Ebből az aktivizmusból van visszaút? Te már nem a megfigyelő „dokumentumfilmes” vagy, hanem az, aki aktívan beavatkozik.

Igen, én egy normális demokráciában már nem lehetek újságíró többé. De most azt gondolom, hogy ez a morális kötelességem.

Megnéztem itt, hányszor kaptál Szabad Sajtó díjat, ami ugye a szocik által alapított díj. Háromszor. Az elsőt 1995-ben, rögtön az alapítás utáni évben. Ezt szabad elfogadni, szabad párttól újságírónak díjat elfogadni?

Tévedés, 1995-ben a Magyarországról jövök… szerkesztősége kapta a díjat, 2003-ban pedig a Klubrádió szerkesztősége. Csak az első esetében volt beszélgetés arról, elfogadjuk-e. 2014-ben kaptam újságíróként meg ezt a díjat.

Ez nem változtat azon, hogy szabad-e átvenni, nem akkor romlik el minden, amikor az ember díjat vesz át egy párttól vagy egy kormánytól?

Nehéz dilemma. Államtól nem veszek át díjat.

Párttól igen?

Nem emlékszem, hogy sokat gondolkodtam volna rajta 2014-ben. Elég sok konfliktusom volt a szocpárttal, úgyhogy igazán nagyvonalú gesztusnak tűnt a jelölésem. Ilyenkor az ember megnézi azt is, kivel együtt kapja a díjat, Parti Nagy Lajos mellett azért csak elvan az ember. És biztos azt is szerepet játszott, hogy ez volt az az időszak, amikor a Klubrádió egyik hónapról a másikra élt, én számlásként vagy megkaptam a járandóságomat, vagy nem. Szerintem a díjjal járó pénz sem jött akkor rosszkor, de Parti Nagy többet nyomott a latban, hogy elfogadható-e a díj.

De akkor fel kell mentenünk az MTVA munkatársait is.

Mert?

Mert kell a pénz nekik is.

Nem hiszem, hogy összehasonlítható egymással az, hogy napi szinten hazudsz és szakmaiatlan döntések sorát hozod egy politikai cél érdekében, meg az, hogy hozol egy mások által vitatható döntést, amivel egyébként nem ártasz senkinek, maximum magadnak. A Szabad Sajtó Díj díjazottjainak névsora annak a névsornak a része, akikkel én szívesen vagyok egy névsorban. De elfogadom, hogy valós érvek szólnak amellett is, hogy újságíró ne fogadjon el pártalapítványtól elismerést. Ha megszűnnek a demokratikus nyilvánosság garanciái, felerősödnek az újságírók morális intaktságával kapcsolatos elvárások. Ez természetes, de ha megfigyeled, alig van olyan, amit ne tennénk vita tárgyává attól kezdve, hogy lehet-e a TV2-nek szórakoztató műsort csinálni egészen addig, hogy be lehet-e menni észt osztani a G-nap utáni Hír Tv-be.

És be lehet?

Én bementem, de mi ez ahhoz képest, hogy korábban tüntetéseket szerveztem a Klubrádió mellett, egyszer a Milla tüntetésén is szónokoltam, mint klubrádiós. Ezek rendben voltak a klasszikus újságírói szerepfelfogás felől nézve? Nyilván nem. Morálisan vállalható volt? Nekem igen. Amit a stúdióban művelek, annak kell a saját morális értékrendem szerint vállalhatónak lennie. Hogy ezt egy párt elismerheti-e vagy nem, ez valóban véleményes. De soha nem maradtam erkölcsileg vállalhatatlan munkahelyen. ’99-ben pontosan ezért léptem ki a Magyar Televízióból, amikor a Szabadság tér című műsor főszerkesztője voltam. Ekkor éreztem először a politika „törődését”, konkrétan megüzenték, hogy kit és milyen témában kellene meghívni. Én meg visszaüzentem, hogy amíg főszerkesztő vagyok, addig a szerkesztők döntik el, hogy mi a téma és kivel vitatják meg. Bevallom, élveztem, és persze egy idő után nem voltam tolerálható, még a szerkesztőségen belül is komoly viták voltak arról, hogy nem kellene- e rugalmasabbnak lennem. ’99 augusztusában felmentettek, és levettek a képernyőről. Akikkel együtt dolgoztam akkor, Kálmán Olga, Simon Andris és mások, ezért felálltak, és elveszítették az állásukat, én meg ott maradtam, munka nélkül, de állományban.  Minden hónapban jött a fizetésem a semmiért. Kértem, hogy rakjanak ki, mert megszűnne ez az állapotom, és kaptam volna végkielégítést is, de engem azzal szívattak, hogy bent tartottak. Míg akik kiálltak értem, parkoló pályán ültek. Nem bírtam sokáig, karácsony előtt beadtam a felmondásomat, buktam a végkielégítést, elég sok pénzt. Szép kis karácsonyi ajándék volt, de a feleségem, aki szintén újságíró, átölelt, és azt mondta, lúzer tempó, de jól csináltam, büszke rám. Szóval nem kötelező az MTVA-ban dolgozni.

Nyilván nem 2010-ben romlott el a magyar sajtó helyzete. Te hová datálod a fordulatot?

Nem tudom. Egymást erősítő tendenciákról beszélünk. Nem normális, hogy egy párt egy kiszemelt médiumnak ne adjon válaszokat. Nem normális, hogy a miniszterelnök tizenegy-néhány éve nem kap valódi kérdéseket, mert nem áll szóba igazi újságírókkal. Nem normális, hogy nincs politikai vitaműsor, mert senki sem akar vitázni. Lehet, hogy akkor romlott el, amikor először mondta politikus egy sajtótájékoztatón, hogy nem lehet kérdezni, de minden újságíró ott maradt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Amikor nem engednek be egy médiumot, de mások bemennek.

Pontosan. Ma a nyilvánosság jelentős része politikai propaganda, egyszerűen nem látom azt a pozíciót, ahonnan a tisztességes újságíró egyenlő távolságra tudna lenni minden politikai párttól.

Szerintem nem automatikus, hogy ha az ember bizonyos morális elveket vall, akkor azonnal ellenzéki legyen. Hiszen a szegények mellett dolgozni, az nem politikai kérdés, hanem erkölcsi.

Egyetértek. De ne hagyd ki a képletből, hogy közben stigmatizálnak. Nemcsak az számít, hogy mit gondolok magamról, hanem az is, és ez sokkal jobban, hogy mások mit gondolnak rólam. Az nem befolyásol a munkámban, hogy nem ugyanaz a viszonyom magánemberként a Fideszhez, mint mondjuk a Momentumhoz vagy más ellenzéki párthoz. Az viszont befolyásolja a munkámat, hogy évek óta egyetlen fideszessel sem tudok interjút készíteni, és ez nem is rajtam múlik. Akkor lettem ellenzéki újságíró, amikor a Fidesz úgy döntött, hogy nem áll velem szóba. Akkor lettem ellenzéki újságíró, amikor a Klubrádió ellen elkezdték a politikai hecckampányt. Az objektív és pártatlan újságírás alapját szüntették meg azzal, hogy nem fogadják el az interjúkéréseinket és ezzel bele is raknak az ellenzéki skatulyába. Naná, hogy az vagyok, hiszen csak ellenzéki stigmatizált közszereplőkkel tudok beszélgetni. De a lényeg mégiscsak az, hogy ezzel a viselkedéssel ők rúgták fel az alapvető demokratikus és civilizációs szabályokat, és nem mi.

Milyen válasz van erre? Az egyetlen az, hogy akkor politikai szereplők leszünk?

Nem, szerintem az a válasz is jó, amiben te hiszel. Tenni kell a dolgunkat a szakma szabályai szerint, függetlenül a körülményektől. Szerintem Baló György is ebben hitt, és számomra is nagyon fontos volt, hogy ezt az újságírói attitűdöt folyamatosan felmutatta. Amit én csinálok, sokkal alanyibb és szubjektívebb, de szerintem minőségi, és tapasztalati tényeken alapul. Nem férek már be a klasszikus újságírói szerepbe, de a morális alapjai ennek a szerepnek is erősek. Ez az én utam.

És ha politikus leszel?

Nézd, nem úgy mentem oda az első ételosztásra, hogy ebből később újságíróként vagy politikusként profitálni fogok, pusztán volt egy alapvető élményem, hogy haszontalan, amit csinálok. Viszont embereken segíteni, na, az valami. Régebben a médián keresztül is lehetett hatni, időnként csak egy-egy történet meghallgatásával. Ma ez sincs így. Viszont arról tudok beszélni, hogy mit láttam a téren, Józsefvárosban. Beszálltam a valóságshow-ba, és kibeszélő részesévé váltam. Sosem leszek már kívül rajta. Ezért gondolom, hogy normális országban én már nem lehetek klasszikus újságíró. Bárcsak itt tartanánk.

Ha valóban politikus leszel, meg tudod oldani a valóságshow problémáit? Te leszel a polgármester, de mögötted pártok fognak ülni a közgyűlésben.

Én a nap 24 órájában vagyok józsefvárosi. Jelenleg Józsefváros vezetői mind más kerületekben laknak. Nem látják a kutyaszart, nem ők nem tudják a lezárt közvécéket használni, ők nem tudják mitől hangosak az önkormányzati bérházak esténként. Bejönnek a hivatalba, aztán hazamennek. A személyes bevonódásom, az átélt Józsefváros-élmény tehát megvan.

Az általam vezetett önkormányzat működésében három területen biztosan komoly változás lenne, ezekhez is kérem a garanciákat. Az első a nyilvánosság. Ma a legfontosabb dokumentumok számozott pdf-fájlokban vannak feltöltve a honlapra, nem lehet keresni és számon kérni semmit, szinte követhetetlenek az állampolgárok számára az ügyek. Mindez súlyosbítva egy kerületi fideszes propagandalappal. Meg kell teremteni az önkormányzat iratnyilvánosságát, meg kell szüntetni a pártpropagandát a kerületi lapban, a testületi munka minőségét és átláthatóságát pedig minden fontos szakpolitikai területre felállított civil konzultatív tanácsadó testületekkel biztosítanám.

Miért is fogja ez megérni a nyolcadik kerület politikusainak, akik ha jól értem, lemondanak egy csomó jogukról, hogy téged jelölhessenek polgármesternek?

Jó kérdés, remélem az indulási feltételeinkről szóló egyeztetéseken kiderül a válasz. Nem én kuncsorogtam, hogy polgármesterjelölt lehessek, ők találtak meg.

És elfogadták a feltételeidet?

Nem igazán, január óta nem is beszéltünk.

Így jelentettek be?

Így. De abban a tudatban, hogy formális és nyílt egyeztetések az összes lehetséges partner bevonásával még nem voltak a feltételeimről. Most majd lesznek. Formálisan is benne vagyok tehát a játékban, mostantól kezdve a tárgyalási képességeimen is múlik, leszek-e jelölt vagy sem.

Aztán, ha nagyon ugrálsz, majd jön egy DK-s Brüsszelből, és nem te leszel a polgármesterjelölt. A civiljeid meg nem lesznek beljebb.

Egy vagyok közülük, nem vagyok valamiféle civil főnök. Igazad van, nem leszünk beljebb, de kijjebb sem. Mi ugyanúgy tesszük a dolgunkat majd, ahogy eddig. Az önkormányzatba való bekerülés egy plusz lehetőség, amit kár lenne nem megpróbálni.

Ott tartottunk, hogy 3 fontos változás lesz, ha te vezeted a Józsefvárost. Mi a nyilvánosság után a második?

Részvétel. Nem lehet úgy irányítani sem egy kerületet, sem egy országot, hogy a vezetőket egyáltalán nem érdekli, hogy az emberek mit szeretnének.

Kötelező Szigony utcai látogatás?

Nem, de a költségvetés például lehet részvételi költségvetés. Bevonjuk az állampolgárokat abba a döntéshozatali folyamatba, amelynek a végén eldől, mire költjük a közösség pénzét. Brazília egyik legnagyobb városában így készül a költségvetés évek óta. Józsefvárosban meg közben nemcsak az iratnyilvánosság szűnt meg, hanem az önkormányzati vagyongazdálkodás is teljesen átláthatatlan.

Image: 73885946, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu

Nehezen látom, hogy a józsefvárosi polgárok, vagy akár az ország java tudná, hogyan kell elkölteni a pénzt.

Vannak erre kidolgozott módszerek, el kell kezdeni alkalmazni ezeket. Ha az önkormányzat elkötelezett ebben, akkor kellő információk biztosításával és nyilvános hozzáférhető tanácskozások keretében az állampolgárok számára is eldönthető kérdésekké lehet alakítani a költségvetési dilemmákat. Mondok ilyeneket: több közvécét üzemeltessünk vagy vásároljunk köztisztasági munkagépeket? Mit kezdjünk azzal, hogy a kerületi iskolákból tolják ki a mélyszegénységben élő gyerekeket magántanulónak?

Be sem mehetsz az iskolába, ott a Klik uralkodik.

Az önkormányzat ezerféle módon segítheti, támogathatja a kerületi iskolákat vagy az iskolákat támogató alapítványokat. Ahol a legnagyobb a szegénység, ahol a legnagyobbak az otthonról hozott hátrányok, oda kell a legjobb oktatás. Mit mondanak majd, hogy köszönjük, ne segíts, nem kell?

Azt. Ahogy a kórházak is simán visszautasították a szülőknek civilek által adott ágyakat.

Addig könnyű nemet mondani, amíg csak a polgármesternek mondják egy zárt szobában. De ha a nyilvánossághoz fordul és a szülők ott állnak majd mögötte? Ne becsüljük le ennek az erejét. Két kórház kivételével mindenütt befogadták az ágyakat is, mert az, aki adta, a nyilvánossághoz fordult.

Mi a harmadik?

Közvetítés, mediálás, problémamegoldás. Ez a dolga a helyi politikának és nem a sunnyogás. Könnyű olyan egyszerű és semmitmondó szlogenek mögé bújni, hogy legyen élhető, lakható és otthonos Józsefváros. Legyen, nyilván benyomták a bullshit-generátort a spin doctorok és ezt dobta ki nekik. A nyolcadik kerületben a legnagyobb gond a lakhatás. Nemcsak a szegényeknek, a középosztálybeli fiataloknak is elérhetetlen a megfizethető lakhatás. Józsefváros rettenetesen gazdálkodik a lakásállományával, a nagy részét elkótyavetyélte, a maradék ebek harmincadján, egy csomót inkább befalaztak, hogy ne költözhessenek be, de nincs felújítás, karbantartás. Családok ezrei várnak lakásra, miközben több száz ott áll üresen. A lerobbant bérlakásokat rá akarják sózni a szegény bérlőkre, miközben szociális válságövezetek alakulnak ki az uzsorabérleteztetés miatt. Az önkormányzat nem ura a helyzetnek, halvány fogalma sincs, hogy valójában kik laknak a bérlakásokban. Az látszik, hogy pénzt nem akarnak erre költeni, de szeretnék megúszni a rendrakással járó konfliktusokat. Ebbe bele kell állni, fel kell mérni a vagyont, rendet kell teremteni a bérlakásoknál, az önkormányzatnak fel kell újítania a használható lakásokat, támogatnia kell a bérlőket ebben, de új szociális bérlakásokat is építenie kell és jó minőségű közszolgáltatásokat kell biztosítania. Meddig tűrhető, hogy a fiatal középosztálybeliek ugyan itt laknak, de más kerületbe viszik a gyerekeket iskolába? Egy jó önkormányzat nem a megúszásra játszik, nem az a dolga, hogy kiválasszon egy társadalmi csoportot és azt kedvezményezze, hanem vállalva az érdekek ütköztetését és moderálva a vitákat a közjót szolgálja.

Ez nagyon távol van a politikai realitástól. Ráadásul a te nevedet is egy hátsó szobában írták rá a listára.

Beszéljünk fél év múlva. Vagy már hamarabb. Most a pártok még kampányolnak május 26-ig, mi meg elkezdjük megkérdezni az embereket, hogy milyen Józsefvárost szeretnének.

Nemzeti konzultáció?

De mi nem mondjuk meg nekik, hogy mit szeressenek. Ez egy nehezített pálya.

Viszont olcsóbb, mert nem kell előre kinyomtatni a szórólapot a válaszlehetőségekkel.

Máris spóroltunk. Utána megállapodunk arról a pártokkal, hogy amit képviselünk, az számukra elfogadható és garantálható-e. Ha nem, akkor megköszönöm a figyelmet, és sok sikert kívánok nekik.

Mi van, ha elfogadják, jelölt leszel, és nem nyersz? Akkor hová van vissza?

Amíg nem vagyok jelölt, és nem folytatok politikai kampányt, dolgozhatok a Klubrádióban. Ha végül igent mondok a felkérésre, természetesen felállok. A Klubrádió úgy enged el, és ez meghatóan erős lojalitás irányomba, hogy Pikó András felfüggesztette a rádiós tevékenységét. A garanciák arról is szólnak, hogy a civil minőségem ne sérüljön. Ha megválasztanak, kezdetét veszi egy politikai pályafutás, ha bukom egy tisztességeset, akkor valószínűleg visszamegyek rádiózni.

És amikor visszamész reggeli műsort csinálni, és szembejön egy józsefvárosi probléma, és interjút kell csinálnod egy potentáttal, akkor mi lesz?

Most sem készítek én interjút olyan témáról, amelyekben benne vagyok. Eddig meg tudtuk oldani. Mivel független civil szeretnék maradni, szerintem most is csak ennyi a tennivalónk. Ha a civil garanciáim nem bizonyulnak elégnek ahhoz, hogy folytathassam újságíróként, akkor így jártam. Újabb átlendülés előtt állok, és nem érezném jól magamat, ha az egzisztenciális kockázatok miatt meg sem próbálnám.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Gyula, 2013. február 6.
Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (j) távozik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióüléséről a gyulai Erkel szállóból 2013. február 6-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.