Belföld

Kiengedik a börtönből a kaposvári diákgyilkosság elkövetőit

Kiengedik a börtönből a tizenegy évvel ezelőtti kaposvári diákgyilkosság elkövetőit. A fogvatartottak feltételes szabadságra bocsátására a Szombathelyi Országos Bv Intézet tavaly szeptemberben tett előterjesztést. A bíróság azóta többször is meghallgatta az elítélteket, és a szakvélemények és az érintett szervek jelentései alapján mind a két férfit feltételes szabadságra bocsátotta. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

K. Mihály és V. Dávid még gimnazista volt, amikor egy tóhoz csalta a volt barátját. Sz. József hiába könyörgött az életéért, osztálytársai nem kegyelmeztek neki: összeverték, majd a vízbe fojtották. A most 28 éves fiatalok többek közt a jó magaviseletüknek köszönhetően szabadulnak feltételesen.

A két, akkor 10. osztályos fiú és a későbbi áldozat a gimnázium kezdete óta barátok voltak, de a fiúkat egy idő után egyre jobban idegesíteni kezdte társuk viselkedése. 2008 tavaszára ez olyan terhessé vált a számukra, hogy elhatározták: megölik őt. Eleinte kettesben beszélgettek tervükről, majd azt elmondták két osztálytársuknak is, de ők nem hittek nekik.

A két fiú hosszú tervezgetés után abban egyezett meg, hogy nagyatádi illetőségű osztálytársukat egy talált, második világháborús géppisztoly ürügyén egy kaposvári tóhoz csalják, ott leütik, vésővel agyonverik, a testére szigetelőszalaggal köveket rögzítenek, aztán vízbe dobják. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy a gyilkosság előtt kimentek a helyszínre és el is próbálták, hogy fognak végezni vele.

Aznap egyikük már a gimnáziumba magával vitte a vésőt, társa pedig a tervről mit sem sejtő áldozatot kérte meg arra, hogy vegye meg a szigetelőszalagot. A két fiú alkoholt fogyasztott, majd délután kettő körül az osztálytársukkal, Sz. Józseffel együtt kimentek a tóhoz.

Amikor kiértek, leütötték Józsefet egy bottal, majd többször is belevágták a vésőt. A fiú hiába könyörgött az életéért, K. Mihály és V. Dávid nem kegyelmezett neki.

Súlyos betondarabokat dobtak az arcára, majd az eszméletét vesztett társukat bedobták a tóba, s hogy biztosan elsüllyedjen, a testére köveket dobáltak. Az áldozat halálát fulladás okozta, de a testén talált több mint másfél tucat külsérelmi nyom alapján szakértők megállapították, hogy sérüléseibe is minden bizonnyal belehalt volna. A bíróság végül 14 év börtönre ítélte a két elkövetőt azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén tíz év után szabadulhatnak.

A két elkövető feltételes szabadságra bocsátására a Szombathelyi Országos Bv Intézet tett előterjesztést tavaly szeptemberben. A bíróság szeptemberben és novemberben is meghallgatta a két fiatalembert, és igazságügyi pszichológus bevonásával elmeszakértői bizonyítást, valamint pártfogó felügyelői vélemény készítését rendelte el. Ezek eredményéből több érdekesség is kiderült.

A két fiatalember összesen 46 alkalommal hagyhatta el az intézményt, amióta bent van. Fenyítésük nincs, egyikük 33, másikuk 46 jutalomban részesült. Mind a ketten több éve dolgoznak, és leérettségiztek a rácsok mögött. A megölt diáktársuk szülei által indított kártérítési perben 8 millió forint kártérítésre ítélték őket. Ezt a sértett jogi képviselő nyilatkozata alapján kifizették. Az igazságügyi pszichiátriai szakértői lelet és vélemény szerint az elítéltek személyiségszerkezete -a korábbi szakértői vizsgálatokkal összevetve- pozitív irányba változott, agressziót a pszichológiai vizsgálat nem jelez. A szakvélemény szerint mind a ketten arra törekszenek, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba.

Meghallgatásukkor egyikük azt mondta, hogy gépészmérnöknek szeretne tanulni a munka mellett. Cinkostársa pedig azt állította, hogy munkából szeretné összegyűjteni a tandíjat majd a tanulmányaira. Utóbbi művészi szinten kifestette többek között a börtön kápolnáját és a mentőállomás gyermekváróját. A pártfogó felügyelői vélemény szerint a diáktársával végző két fiatal kapcsolattartása rendszeres és rendezett. A lakhatásuk és megélhetésük biztosított, és lehetőségük lesz arra, hogy a szabadulásuk után dolgozzanak. Mindkettő elítélt nyilatkozatban vállalta külön magatartási szabályok betartását.

A korábbi szabályozás szerint az elítéltet akkor lehetett feltételes szabadságra bocsátani, ha a szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott részét letöltötte és a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

A bíróság szerint kétségtelen, hogy az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, és hogy még mintegy három év van hátra a tettesek büntetéséből. Ugyanakkor a fogvatartottaknak a korábban felsoroltak és a támogató környezet, a munkavállalási lehetőség, a pártfogó felügyelői vélemény, valamint a rendőri jelentések alapján lehetőséget látott a bíróság arra, hogy feltételes szabadságra bocsássa őket azzal, hogy pártfogó felügyelet elrendelése mellett mind a kettejük számára külön magatartási szabályokat írt elő.

Az ügyész mind a kettő végzéssel szemben fellebbezett, ezért végleges döntést a másodfokú bíróság fog hozni. Addig  a diáktársukkal végző két férfi rács mögött marad.

Kiemelt képünkön: Ítélethírdetés a Pécsi Ítélőtáblán, ahol Krémer László bíró vezette tanács másodfokon tárgyalta annak a két kaposvári gimnazistának az ügyét, akik a Somogy Megyei Bíróság ítélete szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel megölték egyik osztálytársukat. Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik