Az MSZP-Párbeszéd felszólította a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, hogy adjon ki állásfoglalást annak érdekében, hogy a rendőrök ne vegzálják aláírást gyűjtő aktivistáikat.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten elmondta, vasárnap a sajtótájékoztató helyszínén, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren valamennyi aláírást gyűjtő ellenzéki aktivistát igazoltattak. Hozzátette: a választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban a pártok korlátozás nélkül, mindenféle hatósági vegzálás nélkül gyűjthetnek aláírást.
Ehhez képest elképesztő káosz és néhol visszaélésszerű joggyakorlás történik a rendőri szervek részéről az országban – hangoztatta. Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője közölte, nem a rendőrök ellen vannak, szerintük a rendőrök áldozatai az önkényes politikai hatalomnak.
A Fidesz a rendőrséget politikai megfélemlítésre használja, miközben a budapestiek biztonságát veszélyezteti
– mondta, azt firtatva, a rendőröknek miért aktivistákat kell vegzálnia, miközben bőven van lopás, betörés, amit felderíthetnének.
Barabás Richárd azonnali fizetésemelést követelt a rendőröknek. Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke emlékeztetett arra, hogy vasárnap lett végleges az MSZP-Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listája, ezért az ajánlóíveket hétfő délután tudják átvenni. Elmondta, Budapesten és a megyei jogú városokban állandó helyszíneken, sátrakban gyűjtik az aláírásokat, az aktivisták pedig a május 26-i választáson történő részvételre buzdítanak.
Volt kérdés arról, hogy az Index szerint felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbik főpolgármester-jelöltje Karácsony Gergellyel, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltjével, miután az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről.
Őrsi Gergely elmondta: eltökéltek, hogy megtartják az előválasztás második fordulóját. Hozzátette: MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum valóban kötött megállapodást, de nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy ehhez az EP-választás után például az LMP is csatlakozzon.
Idézte Karácsony Gergely hétfői Facebook-posztját is, aki közölte: lesz budapesti előválasztás, olyan feltételekkel, amelyekről Puzsér Róberttel korábban megállapodtak. A kerületi indulásokról csak azokkal a pártokkal tudnak további egyeztetéseket folytatni, akik elfogadják, hogy az előválasztás győztesét támogatják a főpolgármester-választáson – ismertette Őrsi Gergely.
(kiemelt kép: mti)