Belföld

Világbajnokságot nyertek a magyar jogászhallgatók

Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka

— tette közzé honlapján a nemzetközi joghallgatók szövetsége, amely Washingtonban rendezte meg a Jessup nevű nemzetközi versenyt.

A távirati iroda híre szerint az 1960 óta megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a nemzetközi jogot hallgató diákok számára a legnagyobb múltú és legnagyobb szabású nemzetközi megméretés. A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak, olyan tekintélyes egyetemek hallgatót utasítva maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King’s College.

A 20. század amerikai diplomatájáról és jogászáról, Philip C. Jessupról elnevezett versenyben a diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként. De nem csak perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye.

Kiemelt képünkön az ELTE jogi kara: Jászai Csaba / MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik