Belföld
Szeged, 2018. március 21.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete a Dugonics tér 13-ban.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Havi 700 ezret kap a szegedi egyetemtől Habony bizalmi embere, akit Botka ellen is vezényeltek

Nemrég derült ki, hogy Kobza Miklós (egy ideig Orbán Viktor Facebook-oldalát is szerkesztette, majd a miniszterelnök hivatalos fotósa volt, aztán az MTVA-hoz került, és régóta Habony Árpád bizalmi emberének számít) a szegedi tudományegyetemnek dolgozik. Az a feladata, hogy erősítse az egyetem országos és nemzetközi imázsát valamint közreműködik a jövő évi hallgatói toborzási folyamatokban. A szeged.hu kikérte, mindezt mennyi pénzért végzi Kobza. Az egyetem válasza szerint havi 700 ezer forint a megbízási díj, 2018. november közepétől.

Kobzának más dolga is van egyébként. Benne van abban a csapatban, amelyiknek elősegíteni, hogy Botka László, Szeged szocialista polgármestere veszítsen az őszi önkormányzati választásokon.

Budapest, 2012. január 20.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója beszélget a magyar Rádió épületében, mielõtt a kormányfõ interjút adott az MR1-Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorának.
MTI Fotó: Beliczay László
Mindent bevet a Fidesz Szegeden: Habony embereit is Botka ellen küldik
Az MTVA volt sajtófőnökét is Szegedre vezényelték.

Kiemelt kép: Szeged, 2018. március 21. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete a Dugonics tér 13-ban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.