Belföld
Tornanádaska, 2014. szeptember 10.
Első osztályos gyerekek indulnak haza a Katolikus Karitász által adományozott iskolatáskával hátukon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tornanádaskai Tagintézményéből 2014. szeptember 10-én. Az intézmény minden első osztályos diákjának tanszerekkel felszerelt iskolatáskát adományozott a Katolikus Karitász. A szervezet négyezer diák iskolakezdését támogatja összesen több mint 20 millió forinttal.
MTI Fotó: Komka Péter

Térdre kényszerítette, hátba rúgta a kislányát molesztáló gyerekeket egy egerbaktai apa

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy, a kislányát rendszeresen zaklató gyermekekkel szemben meg nem engedhető módon fellépő, súlyos bűncselekményt elkövető szülővel szemben.

Az apa kislánya tavaly egy egri iskolába járt, ahová minden reggel busszal utazott be Egerbaktáról, majd onnan busszal is ment haza. Az év vége felé azonban nem egy esetben előfordult, hogy a gyermek nem szállt fel a menetrend szerinti járatra, inkább visszament a lakásukra, ahol sírt, de nem mondta el, hogy mi bántja.

Az apja végül csak karácsony előtt szerzett tudomást arról, hogy a lányát két helyben lakó iskolatársa rendszeresen zaklatja és molesztálja a buszon, ahol a többiek előtt durván beszélnek vele. Az apa ekkor elhatározta, hogy pedagógiai módszerek alkalmazása, vagy a probléma megvitatása helyett erőszakos önhatalommal vet véget az őt is érthetően felzaklató állapotnak.

December közepén az egyik délután az egyik megállóban már várta az Egerbaktára érkező autóbuszt, mellyel a két lányát zaklató gyerek és a lánya együtt jött az iskolából. Amikor a tanulók leszálltak a járműről, a férfi rátámadt arra a 11 éves kisfiúra, aki tudomása szerint csúnyán beszélt a gyermekével. A férfi előbb meghúzta a fiú fülét, majd lábon rúgta, miközben a nyakát hátulról szorítva a lánya felé fordította, és arra kényszerítette, hogy kérjen tőle bocsánatot. Amíg ez nem történt meg, nem is engedte szabadon a menekülni igyekvő gyereket, amivel megakadályozta a kisdiákot a szabad helyváltoztatásában.

Amikor a bocsánatkérés elhangzott, a férfi a másik gyermek, egy 13 éves kislány ellen fordult. Neki is elkapta a tarkóját, azután pofon ütötte, majd arra kényszerítette, hogy térden állva kérjen bocsánatot az utcán a lányától. Amikor ez megtörtént, még hátba is rúgta a tanulót, mielőtt útjára engedte volna. A lány az elszenvedett bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség két rendbeli 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint egy rendbeli könnyű testi sértés vétségével vádolja az apát, akivel szemben a Büntető Törvénykönyv az általa elkövetett bűncselekmények miatt akár 7 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Az ügyészség – az eset körülményeinek alapos mérlegelése után – a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen előéletű apával szemben börtönbüntetést szabjon ki, annak végrehajtását azonban próbaidőre függessze fel.

Fotó: illusztráció

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.