Belföld
Fotó: Marjai János/24.hu

Rágyújtották a bódét az alvó hajléktalanokra

Kaposvár külterületén az esti órákban ismeretlen elkövető három, hajléktalanok által fadarabokból és nejlonból összerakott építményt gyújtott fel. A tűz közvetlen közelében élők észlelték a lángokat, felébresztették az egyik építményben alvó nőt és férfit, majd eloltották a tüzet.

A rendőrök a tanúkutatás és a helyszíni szemle során beszerzett információk alapján feltételezett elkövetőként azonosították a szintén lakcím nélküli B. Lajost, akit az elkövetéstől számított négy órán belül a helyszín közelében elfogták.

Mivel fennállt a lehetősége annak, hogy az álmukból felkeltett sértettek életüket vesztik a lángokban, a nyomozók a feltételezett elkövetőt több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vették. A férfi a gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét részben ittasságával, részben azzal magyarázta, hogy mindenkiből elege volt.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a vizsgálók a 37 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével is meggyanúsították.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészség részére.

Címkék: kaposvárbűnügy

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Creative Worker. Listen Music. Working. Ideas. Light Bulb. Glasses. Laptop. Comfortable. Project. Sit. Brainstorm. Young Guy. Businessman. Work. Office. Businesspeople. Workplace. Inspiration.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.